Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

A gyilkossági ügyek 98,7%-át megoldották tavaly a belügyminiszter szerint

A gyilkossági ügyek 98,7%-át megoldották tavaly a belügyminiszter szerint Románia

2018-ban a gyilkossági ügyek 98,7%-át megoldottuk, jelentette ki pénteken Carmen Dan miniszter az általa vezetett tárca múlt évi tevékenységét elemző ülésen.

„A 2018-as év immár a hetedik volt azon évek sorában, amikor csökkent a bűncselekmények száma. Ami a súlyos, erőszakos bűntetteket illeti, számuk az előző évhez hasonlatos, de hangsúlyoznám, hogy a gyilkossági ügyek 98,7%-át megoldottuk tavaly” – mondta Carmen Dan beszámolójában.

Hirdetés
Hirdetés

A bűncselekmények több mint 70%-a tettenéréses volt, ami azt jelenti, hogy a rendőrök és a csendőrök a megfelelő helyen és időben az utcákon járőröztek, fűzte hozzá.

Az utcai bűncselekmények, beleértve a rablásokat is több mint 12%-kal csökkentek 2018-ban az előző évhez képest.

„Ami a közúti biztonságot illeti, kevesebb súlyos, emberi életet követelő közúti baleset történt a tavaly, mint 2017-ben, azonban továbbra is túl magas a balesetekben elhalálozott személyek száma” – szögezte le a belügyminiszter.

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük