Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

A bukaresti elnöki palota előtt tüntetnek az Alfa Kartell tagjai

A bukaresti elnöki palota előtt tüntetnek az Alfa Kartell tagjai Románia

A Cotroceni-palota előtt tüntetnek pénteken 11 óra 30 perctől az Alfa Kartell Szakszervezeti Szövetség képviselői. Ez az utolsó megmozdulásuk, amelyet az október 17-én elkezdett, A szegénység tüntetése elnevezésű akció keretében szerveznek.

A szakszervezeti szövetség elnöke, Bogdan Iuliu Hossu már a csütörtöki tiltakozáson bejelentette, hogy pénteken az elnöki hivatal előtt is tüntetni fognak, mert emlékeztetni akarják az államfőt arra, hogy a Legfelsőbb Védelmi Tanács vezetőjeként energia-vészhelyzetet kellene kihirdetnie. A szakszervezetek szerint ugyanis csak így lehetne megóvni a lakosságot és a gazdaságot a földgáz és az áram drágulásától.

Csütörtökön a fővárosi Victoria-palota előtt, majd a Forradalom téren tüntettek az Alfa Kartell tagjai, elsősorban az energia drágulása, a bértörvény alkalmazásának elmulasztása és a kollektív munkaszerződésekről folytatott tárgyalások leállítása miatt.

Korábban kiadott közleményük értelmében a szakszervezetek az árak korlátozását, az extraprofit megadóztatását, a bérek és nyugdíjak növelését, továbbá az egységes bértörvény és a vasúti dolgozók jogállásáról szóló törvény teljes körű alkalmazását kérik.

Az Alfa Kartell vezetősége a hónap elején döntött a tiltakozássorozat megszervezéséről, arra hivatkozva, hogy „a felháborítóan magas energiaköltségek, az élelmiszerek és más alapvető élelmiszerek drágulása munkavállalók millióit kényszerítik fájdalmas döntések meghozatalára, és sokakat szegénységbe taszítanak.”

A szakszervezeti szövetség októberi tüntetéssorozata 17-én kezdődött, amikor Zilahról és Botoşani-ról egy-egy karavánt indítottak Bukarestbe. A fővárosba vezető úton tüntetéseket tartottak azokon a településeken, ahol több tevékenységi ágazatban is fennáll a termelés leállásának és munkahelyek megszűnésének veszélye.

forrás: Agerpres

fotó: Confederația Natională Sindicală „Cartel ALFA”/Facebook

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2022. október 21., 19:48
    ÉRTÉKELÉS: 3

    Eladták ezek is a bőrüket! A „járvány” óta kussolnak az egész!
    A politikai pártok vezérei is hallgatnak, ők és bandájuk is jól él! Kit támogatnak, ki pályázik, de a felsőbb 10.000, százezer lett és zsigerezgetik a népet!!!