Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

A bölcsődék finanszírozásáról szóló jogszabályt fogadott el a szenátus

A bölcsődék finanszírozásáról szóló jogszabályt fogadott el a szenátus Románia

A bölcsődék finanszírozásáról fogadott el jogszabályt szerdán a szenátus, kiigazítva azokat a törvényes előírásokat, amelyek hátrányosan érintették a bölcsődei oktatás működését.

Hirdetés
Hirdetés

A törvénytervezetet – amely egy korábban elfogadott sürgősségi kormányrendelet szövegét tartalmazta – nagy többséggel szavazta meg ügydöntő házként a felsőház, így már csak az államelnöknek kell kihirdetnie, hogy hatályba lépjen. A tervezetet 106 szenátor támogatta, egy ellenszavazat volt 23 tartózkodás mellett.

A kormány szóban forgó rendelete az oktatási törvényt módosította. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) közölte, hogy a szerdai szenátusi szavazáson számos pontban javították a rendeletet, hogy a bölcsődék működésének még előnyösebb feltételeket teremtsenek. Turos Loránd szenátor emlékeztetett, hogy a Cseke Attila által vezetett fejlesztési minisztériumnak fontos projektje a bölcsődeépítési program, ezért volt szükség a jelenlegi jogszabályra, amely a bölcsődék működéséhez szükséges feltételeket biztosítja, és rendezi a finanszírozásukat.

Novák Csaba Zoltán RMDSZ-es szenátor elmondta: ezzel a törvénnyel tehermentesítik az önkormányzatokat, és rendezik a már meglevő világi és felekezeti bölcsődék jogi helyzetét.

Szabó Ödön, az RMDSZ törvényhozója, aki megfogalmazta az RMDSZ által javasolt módosításokat, közölte hogy a szövetség prioritásként kezelte a korai oktatást, így az óvodát fokozatosan kötelezővé, a bölcsődéket pedig az oktatási rendszer részévé tették, így biztosították a bölcsődék számára a normatív finanszírozás lehetőségét.

Felidézte, hogy a kormányrendelet nem rendezte kellőképpen azoknak az önkormányzati fenntartásban maradt bölcsődéknek a helyzetét, amelyek nem válhattak az oktatási hálózat részévé. Emellett azok a bölcsődék, amelyeket egyházak vagy alapítványok működtettek, a minisztérium javaslata szerint nem kaphattak támogatást, mert ahhoz akkreditációra van szükségük, amelyeket nem szerezhettek meg a késve elfogadott szabályozások miatt. Ezeket a rendelkezéseket most kijavították, így minden olyan bölcsőde, amely a 2021-2022-es tanévben működött, a törvény alapján akkreditációt nyert – mondta Szabó Ödön.

Hozzátette: az RMDSZ módosításainak értelmében sikerült újból rendelkezésbe foglalni, hogy a 0-11 hónapos gyerekek is járhassanak bölcsődébe, ami nem szerepelt a sürgősségi kormányrendelet előírásai között. Emellett kiszélesítették a bölcsődei korosztályt 0-3 éves korra.

Lehetőséget teremtettek arra, hogy a tanfelügyelőségek jóváhagyásával a felekezeti bölcsődéket is a már meglévő oktatási intézmények mellé tudják rendelni, amennyiben erre igény mutatkozik. Bevezettek egy külön mechanizmust arra is, hogy az önkormányzatok a saját hálózatukban működő bölcsődéket határidő nélkül tudják átadni az oktatási rendszernek, amennyiben erre igény van. Rámutatott: a teljes szakszemélyzet fizetését normatív finanszírozásból fedezik.

A fejlesztési minisztérium száz új bölcsőde építését hagyta jóvá augusztusban.

(MTI)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük