A bíróság érvénytelenítette

Adrian Jean Andrei prefektus keresete nyomán jogerősen érvénytelenítették a bíróságok valamennyi Hargita megyei önkormányzat autonómiapárti határozatát – közölte hétfőn az Agerpres.

A prefektus elmondta, 43 Hargita megyei település önkormányzata fogadott el a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) felhívására az elmúlt három évben olyan határozatot, amelyben kinyilvánították, hogy egyetlen, de különálló közigazgatási egységbe akarnak tartozni, mely a Székelyföld nevet viseli, amely számára törvény szavatolja az autonómiát, és amelynek területén az állam nyelve mellett hivatalos nyelv a magyar is. Hozzátette: immár valamennyi határozatot érvénytelenített a Hargita megyei törvényszék vagy a marosvásárhelyi táblabíróság.

Nyilatkozatában arról próbálta meggyőzni azokat az önkormányzatokat, amelyek esetleg hasonló határozat elfogadását mérlegelik, hogy nem érdemes ezt tenniük, mert a határozatuknak ugyanez lesz a sorsa. „Inkább a megye gazdasági, társadalmi fejlesztésével kellene foglalkoznunk, nem pedig a megosztással. Azt hiszem, mindenki megértette, hogy Hargita megye Románia közigazgatási egysége, és minden lakója román állampolgár. Nincs azzal gond, ha más állampolgársága is van, de elsősorban román állampolgár” – fogalmazott.

A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) honlapján elérhető adatok szerint a 153 székelyföldi önkormányzat közül eddig 62 tett eleget a felhívásnak, és fogadott el határozatot az általa képviselt közösség autonómiaigényéről. Az autonómiapárti határozatot elfogadó települések lakói Székelyföld összlakosságának a 48 százalékát teszik ki. Az SZNT korábban arra kérte a határozatot még el nem fogadó önkormányzatokat, hogy ne tekintsék ez ügyben irányadónak a román kormány székelyföldi megbízottainak, a prefektusoknak a határozatok elleni kijelentéseit.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.