Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

A bérek és pótlékok befagyasztása ellen tiltakoztak Bukarestben a szakszervezetek

A bérek és pótlékok befagyasztása ellen tiltakoztak Bukarestben a szakszervezetek Románia

Az igazságügyi minisztérium épülete előtt tüntetett szerdán a Publisind szakszervezeti szövetség többtucatnyi képviselője.

Hirdetés
Hirdetés

A – többek között – a helyi és központi közigazgatásban, a szociális ellátás terén, valamint az igazságügyi minisztérium alárendeltségébe tartozó intézményeknél dolgozókat tömörítő érdekvédelmi szövetség a közalkalmazotti bérek terén tapasztalt méltánytalanságok megszüntetését, az egységes bértörvényben előírtak alkalmazását és a minimálbérnek a fogyasztói árak növekedésével arányos emelését kérik.

A szakszervezeti tagok tiltakoznak a bérek és pótlékok befagyasztása ellen is, ugyanakkor sérelmezik, hogy bár a kormány kilátásba helyezte a közalkalmazottaknak megítélt pótlékok felülvizsgálatát annak megállapítására, hogy ezek közül valamennyi indokolt-e, nem nem hívták őket egyeztetésre a téma kapcsán.

„Nem tudom, hogy valós párbeszéd hiányában miként fogják megállapítani, mely pótlékok indokolatlanok” – fogalmazott a Publisind alelnöke, Cătălin Trăistaru.

Hozzátette, a közalkalmazotti bérek „nem olyan magasak, mint ahogy az a médiában megjelenik”, számos ágazat esetében a pótlékok kompenzálják a rossz munkakörülményeket. „A pótlékok megszüntetése fizetéscsökkentést, az emberek jövedelmének csökkentését jelentené” – nyomatékosította Trăistaru, aki szerint a kormány elbocsátásokra készül a közszférában.

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások