Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Negyvenöt év képekben

Negyvenöt év képekben Kovászna megye

Szombaton a csernátoni Haszmann Pál Múzeum ismét látványos rendezvénnyel örvendeztette meg a régi gépek szerelmeseit. A 6. Csernátoni Burrogtatón minden eddiginél népesebb közönség, több mint kétezer ember vette birtokába a múzeumudvart.

Már a délelőtti motorindításkor érdeklődők hada töltötte meg a kulturális intézmény udvarát a hagyományosan szeptember harmadik hétvégéjén tartott rendezvényen. „Nem gondoltuk, bár titkon reméltük, hogy ez a történet ilyen szépen alakul, rengetegen vannak az udvarban, aminek nagyon örülünk”, osztotta meg lapunkkal D. Haszmann Orsolya muzeológus, szervező. A rendezvény fejlődéséről és az újdonságokról így nyilatkozott. „Évről évre újdonságokkal készülnek a gépészek, elindítanak egy-egy újabb stabilmotort, vagy a gőzgépet, máskor egy régi traktorba sikerül újra életet lehelni. Idén is ez a munka folytatódott.” Az előző évekhez hasonlóan a Gyöngyösről, Szarvasról, Újfehértóról, Kiskőrösről, Gyálról, Mezőkövesdről érkezett magyarországi gépészek – Lévay Sándor, Borgulya Gábor, Molnár Pál, Csernus Mihály, Soczó Anikó, Gyetván Róbert, Kozma Ákos, Rimavecz Mihály, Terhes György, Csermák Pál, Gulyás József, Nagy Vilmos, Kádár Zoltán, Szilágyi Péter – nyár elején már előkészítették a gépeket, majd az eseményre sajátjaikat is elhozták, amelyekkel felvonultak.

A cséplésbemutató idén is attrakciónak számított

Folyamatos megújulás
A muzeológus hozzátette, külsőségekben is megragadható az újdonsága az idei rendezvénynek, hiszen a helyi önkormányzat támogatásával ezúttal színpadot állítottak fel a múzeum udvarán. „Így ki tudtuk emelni a rendezvényen bemutatott programokat, emellett a gépészeknek is méltóképpen köszönhettük meg, hogy itt voltak.” A rendezvényt népszerűsítő plakátok, emléklapok és pólók díszítését ezúttal is Kolumbán Hanna képzőművész tervezte a Dimény-Haszmann-fiúk gyerekrajzai alapján. A munkából a Haszmann család minden tagja derekasan kiveszi részét. „A gépes arculat alakításához hozzájárult Bagoly Zalán, Gabriella unokatestvérem fiának a saját készítésű traktormakett-kiállítása. Ő egész héten a mesterek körül volt, bekapcsolódott a szerelési munkálatokba is, és a BuRRogtatón be is mutatta az érdeklődőknek kis maketten, hogyan működik egy gőzgép, vagy éppen egy stabilmotor. A gépész Haszmann Lajos (Tóni) testvérével, Lászlóval, nagybátyáimmal, édesapámmal, a család minden férfitagjával együtt javítja, rendezi, folyamatosan karbantartja a gépeket és azok környezetét. Unokatestvéreim, Gabriella, Ildikó, édesanyám, unokatestvérem felesége, sokat dolgoztak idén is azért, hogy a környezet szép legyen, a takarításon át, a díszítésig mindenből kivették a részüket. Nagynénéim a háttérmunkában, a vendégek ellátásában segítettek. Hálás vagyok mindannyiuknak, összegezte az előkészítő munkálatokat a muzeológus.

A kiállítást, amely 21 óriáspannón mutatja be dióhéjban a múzeum elmúlt 45 évét, D. Haszmann Orsolya rendezte, látványtervét Damokos Csaba formatervező készítette el

Negyvenöt év dióhéjban
Idén több programot a 45 éves Haszmann Pál Múzeum évfordulója köré szerveztek. „Mivel a Burrogtató a legnagyobb rendezvényünk, most nyitjuk meg a Damokos-kúria nagy ebédlőjében és szomszédos termében berendezett intézménytörténeti kiállításunkat”, fejtette ki a szervező. A kiállítást, ahol huszonegy óriáspannón mutatják be dióhéjban az elmúlt 45 évet, rávilágítva a fontosabb mozzanatokra, Dimény-Haszmann Orsolya rendezte, állította össze, látványtervét Damokos Csaba formatervező készítette el. „Nem volt egyszerű feladat összesűríteni negyvenöt évet, mégis megpróbáltunk minden vetületére rávilágítani annak az összefogásnak, annak a munkának, és annak a sok élménynek, ami az intézmény köré szerveződött, ahol ma állhatunk”, mondta a megnyitón a muzeológus.
Vargha Mihály szobrászművész, a csernátoni múzeum anyaintézményének, a Székely Nemzeti Múzeumnak az igazgatója beszédében hangsúlyozta, „az a munka, ami 45 évvel ezelőtt elkezdődött ezen a területen, egy folyamatos, szépen, egyenletesen fejlődő sikertörténet. A kiállítások, gyűjtemények halmaza egy olyan munkáról ad tanúbizonyságot, amely példaértékű az egész Kárpát-medencében”.

A Burrogtató igazi tömegrendezvénnyé vált, több ezer embert mozgatott meg

Egyre több a helyi résztvevő
A Magyarország legnagyobb traktorgyűjteményével rendelkező Lévay Sándor gyöngyösi vállalkozó, gépgyűjtő, a rendezvény támogatója és állandó partnere tavaly lapunknak azt nyilatkozta, lassan a helyieknek kell birtokba venniük a rendezvényt. Idén ismét szóba elegyedtünk vele. „Aki itt van, láthatja, nagyon afelé tartunk. A helyiek magukénak érzik a rendezvényt, egyre nagyobb számban jönnek el, nemcsak látogatóként, hanem segíteni, szerelni is, hozzák a saját gépeiket. Egy darabig, még úgy vélem, bábáskodunk a dolog fölött, ám előbb-utóbb a helyiek, a fiatalok átveszik tőlünk a stafétát”, mondotta.
Megjegyezte, „Van itt még bőven tennivaló, de van haladás, és örvendetes volt hallani, hogy hamarosan tető kerül a több mint 80 stabilmotort felsorakoztató, egyelőre szabad ég alatt álló, kiállítás fölé is.”, mondta. A Hofherr-imádó neves gépgyűjtő, gyűjteménye négy darabját csodálhatta meg szombaton a közönség. „Természetesen magyar gyártású gépet is hoztunk, nevezetesen egy ’30-as évekbeli HSCS (Hofherr-Schrantz-Clayton-Shuttleworth) traktort, egy John Deere B-típusút 1935-ből, egy 1925-ös McCormickot, ami, úgy vélem, az egyik legszebb, továbbá egy MÁVAG típusút, amelyből nagyon kevés maradt meg.

Haszmann Réka vezetésével rajzversenyt is hirdettek, ahol régi gépeket, traktorokat kellett a résztvevők lerajzoljanak
Kinövi a múzeumudvart
– Úgy vélem, az, amit reméltünk és jósoltam, hogy a rendezvény kinövi az udvart, be fog következni, hiszen már most rengetegen vagyunk – mondta búcsúzóul Lévay Sándor. A háromszéki gyökerekkel rendelkező Kádár Zoltán, a mezőkövesdi Hajdu-Ráfis János Mezőgazdasági Gépmúzeum igazgatója lapunknak így nyilatkozott: „láthatjuk, hogy a Burrogtató igazi tömegrendezvénnyé vált, több ezer embert mozgat meg. Öröm számunkra, hogy a helyi múzeum 45 éves. Jövőre a mezőkövesdi intézmény 40 esztendős lesz, és egy kicsit a csernátoni múzeum adta a létrehozásának ötletét”, hangsúlyozta. Hozzátette, „amikor 20 évvel ezelőtt elkezdtük a gépésztalálkozók sorát, úgy gondoltuk, hogy a csernátoni testvérintézményünkben valami hasonló folyamatot kellene elindítani, hiszen az efféle kezdeményezések mellé odaállnak a gépgyűjtők, a támogatók, és mindazok, akik számára fontos ez a fajta kultúra megőrzése. Örömmel látom, hogy ami elindult, kibontakozóban van, és azt kívánom, hogy a Burrogtató is érje meg a 20. évfordulót, amikor már biztos nem fog elférni ezen a hatalmas területen sem.”

A kézdivásárhelyi Bod Péter Tanítóképző közreműködve a Kézdivásárhelyi Nők Egyesületével reneszánsz villámcsődületet rendezett a színpad előtt

Egy nap az egész családnak
Kísérőprogramokban ezúttal sem volt hiány. Az udvarban cséplésbemutatót, favágást, több stabilmotor indítását is láthatták az érdeklődők, a kézdivásárhelyi Bod Péter Tanítóképző reneszánsz villámcsődületet rendezett a színpad előtt, melyben közreműködött a Kézdivásárhelyi Nők Egyesülete is, emellett a szervezők kézműves-tevékenységekkel, népi gyermekjátékokkal készültek a gyerekek számára, Orbán Enikő, Bartha Csilla, Haraszti Judit vezetésével lehetett nemezelni, fonni, festeni. Haszmann Réka vezetésével rajzversenyt is hirdettek, ahol régi gépeket, traktorokat kellett a résztvevőknek lerajzolniuk. Az értékelés után végül minden kis művészpalánta elismerésben, apró ajándékban részesült.
„A műhelyvezetők és a mi munkánkat is egész nap önkéntesek – Beke Jolán, Daczó-Hodor Andrea, Dóczé Renáta, Gáspár Csongor, Gere Judit, Gere Noémi, Gondos Borbála, Here Katalin, Kocsis Klára, Kovács Andrea, Máthé Mónika, Nagyoláh Noémi, Orbán István, Sipos Barbara – tették gördülékennyé, az ő jelenlétük most már elengedhetetlen, olyan nagyméretű lett a rendezvény. Ezúton is köszönjük szépen, hogy évről évre számíthatunk önzetlen segítségükre” –zárta beszámolóját D. Haszmann Orsolya.
A színpadon – ahonnan a rendezvény gördülékenységét a kiváló ceremóniamester, Nagy Endre biztosította – a Pakó András Férfi Dalcsoport, Gergely Tamás és az általa felkészített diákok furulyaprodukcióját, Sipos Barbara és Sipos Sándor szólisták előadását, Heinczinger Mika és Fülöp Zoltán zenés irodalmi műsorát, továbbá a Perkő Néptáncegyüttes produkcióját láthatták a jelenlévők, majd ezt követte a tombolahúzás, amelyen 45 díjat sorsoltak ki, és a napot JUST-koncert zárta. Emellett a Székely Vendéglő lacikonyhája körül is nagy sürgés-forgás volt, csakúgy mint a Csernátoni kürtőskalács- és lángoskészítők sátránál, de lehetett finom sajtokat, kukoricát és fagylaltot is kóstolni.

A 12 éves Bagoly Zalán saját készítésű traktormakettjeit állította ki

 

 

 

 

 

 

Felvonuló traktorok és vezetőik:
Agrowest BMB – Csernáton, Bajka András – Csernáton, Benedek Csaba – Csernáton, Biró Zoltán – Martonos, Bokor Róbert – Csernáton, Bulárka Balázs – Csernáton, Dénes Gyula – Szentkatolna, Farkas Adorján – Kézdimartonos, Kádár István – Illyefalva, Kelemen András, Kézdialmás, Kocsis Jenő – Csernáton, Kovács Gyula – Csernáton, Chindea Dorin, Csíkszereda, Makó Tibor – Csernáton, Mike Szilveszter – Csernáton, Nagy Mihály – Lemhény, Nyáguly Sándor – Szentkatolna, Orbán Attila – Szentkatolna, Rákossy Levente – Csíkszereda, Szász János – Szentkatolna, Szász Csaba – Szentkatolna, Páljános László – Csernáton, két traktorral érkezett, egyiket ő maga, másikat Bogdán-Rajcs István vezette, Csermák Pál – Kiskőrös, Vargha György – Csernáton, Virág László – Csernáton. Lévay Sándor gyöngyösi vállalkozó, gépgyűjtő négy veterántraktorát Soczó Anikó, Csernus Mihály, Gyetván Róbert és Haszmann Lajos (Tóni), a csernátoni múzeum két traktorát pedig Kovács Barna és Haszmann László vezették.

A szervezők köszönetüket fejezik ki az alábbi támogatóknak, partnereknek: Lédem Kft. – Gyöngyös, Hajdu Ráfis János Mezőgazdasági Gépmúzeum – Mezőkövesd, Agrowest, Nexxon, Rizotti Pizzázó, Bálványos Resort, Csernáton Község Polgármesteri Hivatala, Kézdivásárhely Municípium Polgármesteri Hivatala, Székely Vendéglő, Szonda Szabolcs, Screw Bolt, Fülöp Álmos Csaba családi vállalkozása, Maleka autómosó, Bethlen Gábor Alap, Diószegi Pékség, Bertis Kft., Polart Stúdió, Tricouprint, Ponpaon, Csíki Sör, MP Agro, Julius Meinl, LiveHeart Stúdió, D-Toys, Wrapmama, Lőrincz László – Innuendo Kft., Bene Boltja, Communitas Alapítvány, Bod Péter Tanítóképző, Kézdivásárhelyi Nők Egyesülete. Médiapartnerek: Székely Hírmondó, Friss FM.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük