Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Csacsogó csemeték és szűkszavú gyerkőcök

Csacsogó csemeték és szűkszavú gyerkőcök Reklám

A gyermekeknek nem csupán a személyiségük eltérő, de a fejlődésük is különböző. Míg van, amelyik mellett szóhoz sem jutni, és sosem hallgatja végig a másik felet, addig vannak gyerekek, akik még 2 éves korukra sem beszélnek, vagy éppen nagyon nehezen fejezik ki magukat. A szülők mindkét esetben tanácstalanok szoktak lenni, éppen ezért néhány megoldást kínálunk most számukra.

Már születéstől segítheted gyermeked beszédértését

A legtöbbet azzal segítheted gyermeked beszédének fejlődését, ha már a születésétől fogva beszélsz hozzá. Jó, ha a gyermeked közelében a mindennapi cselekvések során elmondod, hogy épp mit csinálsz, amit persze a gyermek ekkor még nem ért, mégis nagyon sokat tanul belőle. A gyermek mindeközben figyeli a szülő szájmozgását, éppen ezért nagyon fontos a szemkontaktus tartása.

Amikor pedig mutogatással kér valamit, kezdetben ismételjük el a tárgyak nevét, később pedig bátorítsuk, hogy ne csupán mutasson rá a kért tárgyra vagy ételre, hanem annak a nevét mondja.

Nem beszél a gyerekem, mit tegyek?

Általában 2 éves korra már a gyerekek elkezdenek beszélni, és egy kisebb szókinccsel is rendelkeznek, amely a későbbiekben tovább fejlődik. Azonban fontos hangsúlyozni, hogy minden gyermek fejlődése eltérő ütemben zajlik, így semmi ok az aggodalomra. Sőt, próbáljuk kerülni a hasonlítgatást más szülők gyerekével, hiszen ez csak frusztrációhoz vezethet.

Ugyanakkor ha azt vesszük észre, hogy gyermekünk 2 éves korára sem kezd el beszélni, vagy nincs legalább 50 szavas szókincse, mindenképp tanácsos egy fejlesztő logopédust felkeresni, ahol a foglalkozások során játékosan fejlesztik a gyermek beszédét.


Ezenfelül te is tehetsz gyermeked beszédfejlesztésének érdekében. A meseolvasás erre kiváló megoldás, hiszen amellett, hogy szórakoztat, remek alkalmat teremt a beszélgetésre, ezzel együtt pedig a beszédfejlesztésre. Ha azonban játékosabb megoldásokra vágynál, nézz körül a Játékliget beszédfejlesztéssel kapcsolatos játékai között!

Ha túl sokat beszél

Előfordulhat azonban az előző eset ellentéte is, amikor a gyermek megállás nélkül bír beszélni, folyton kérdez vagy belevág más szavába. Ezt azonban néhány önkontrollt gyakorló játékkal könnyedén orvosolhatjuk. Próbáljuk ki, hogy körben ülünk és felteszünk egy kérdést, azonban csak az válaszolhat rá, akinek a kezében van a plüss vagy épp labda. Aki türelemmel kivárta a sorát és válaszolt, ő lesz a következő kérdező. Valamint még szórakoztatóbb lehet a szoborjáték, ahol táncolni kell zenére, majd a zene elhallgatásával meg kell merevedni. A nagyobbak számára pedig a szóláncjáték megtaníthatja, hogyan kell a másikra figyelni.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük