Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

A szemkörnyéki bőr ápolásának jelentősége

A szemkörnyéki bőr ápolásának jelentősége Reklám

A szem körüli bőr nagyon sok mindent elárul a nőkről, elsősorban sajnos a kort, de emellett a bőrápolási szokások is leolvashatóak róla. Mégpedig amiatt, mert ez a terület igényli a legnagyobb gondoskodást, hiszen itt tud leginkább kiszáradni és ráncosodni a bőr.

A káros hatásokról röviden

A szemkörnyéki bőrt sok hatás éri. Itt a legérzékenyebb a felület, hiszen az arc más részeihez képest akár négyszeresen is vékonyabb lehet itt a bőr. Az idő előtti ráncosodás oka, hogy a szem környéke kollagénrostokban szegény, márpedig azok gondoskodnak a bőr feszességéről és rugalmasságáról. Emellett pedig még a kollagén mennyisége az öregedéssel folyamatosan csökken is, így ez a terület ebből a szempontból különösen veszélyeztetett, és odafigyelést igényel.

A szem környékén kevesebb a faggyúmirigy, amelynek pedig a feladata a hidrolipid réteg révén a természetes védelem nyújtása. Ide vezethető vissza az a megfigyelés, hogy a szem környéke sokkal hamarabb szárad ki, mint az arc egyéb részei. Ezt tovább erősíti a sminkelés, amelynek következtében a szem környéke még erősebb igénybevételnek és ezáltal veszélynek is van kitéve a szárazsággal szemben.

Ez tovább fokozható még sajnos a nem megfelelő sminkeltávolítással is, így önmagában a sminkelés sok veszélyt rejt magában. A szemránckrém ugyanis csak akkor képes hatni, ha megtisztított arcbőrre kerül fel.

Végül, de nem utolsósorban az életmód is nagy hatással van a szemkörnyéki bőr állapotára. Ugyanis az alváshiány, a stressz, a kimerültség mind-mind karikás szemeket eredményeznek. A karikák igazából pigmentfoltok, és a hajszálerek nem megfelelő keringése miatt tudnak kialakulni.

Milyen eszközök léteznek ennek a területnek az ápolására?

A Helia-D Professional termékcsaládon belül természetesen számos termék található, amelyek megoldást jelentenek a szemkörnyéki problémákra, illetve ennek a területnek az ápolására. A Helia-D tudja, hogy a szem körüli bőrterületnek speciális gondoskodásra van szüksége. A szemránckrém feszesítsen, ápoljon, ránctalanítson, alkalmazkodjon a korhoz és a bőrtípushoz, és mindemellett legyen benne valami plusz is.

Egy-egy különleges hatóanyag révén egy szemránckrém szinte varázserővel bír. Ilyen hatóanyag lehet a napraforgószár-kivonat, a meggysűrítmény, a szatmári szilva, a Vin-upLift, a Q10 koenzim, a Gladback, vagy az alma őssejtek.

A napraforgószár-kivonat például rugalmasságot biztosít a szem körüli bőr számára, a Q10 koenzim az antioxidáns hatásának köszönhetően feszessé és üdévé varázsolja a bőrt, míg az alma őssejtek selymessé teszik azt.

Fontos kellő figyelmet szentelni a szem környékének ápolására, hiszen ez a terület szinte mindent és azonnal elárul az emberről. A szem árulkodik az érzésekről, míg a körülötte lévő terület a korról, de még akár az életmódról is. A természet és a Helia-D jóvoltából azonban könnyen elérhetőek azok a hatóanyagok, amelyek feszessé és széppé varázsolják ezt a területet.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük