Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Cukkinis rakott krumpli

Cukkinis rakott krumpli

Hozzávalók: 60 dkg burgonya, 60 dkg cukkini, 1 gerezd fokhagyma, olvasztott vaj (a sütőtálhoz), 10 dkg parmezán (+ a szóráshoz), 20 dkg tejföl, 2 dl habtejszín, só, bors, szerecsendió, majoránna, 2 dkg vaj, zsemlemorzsa a szóráshoz (elhagyható).

A sütőt előmelegítjük 190 fokra. Közben a meghámozott burgonyát, valamint a megmosott és a végektől megszabadított cukkinit egyforma vékony szeletekre vágjuk, vagy legyaluljuk. A megtisztított és félbevágott fokhagymagerezddel bedörzsölünk egy tűzálló tálat, majd a maradékot félretesszük. A tálat az alján és az oldalán is beecseteljük egy kevés olvasztott vajjal. A sajtot nagyobb tálba reszeljük. Hozzáadjuk a tejfölt és a tejszínt, présen át belenyomjuk a maradék fokhagymát, majd simára keverjük. Sóval, borssal, frissen reszelt szerecsendióval és 1 csipet morzsolt majoránnával ízesítjük. Az előkészített burgonyát és cukkinit a kikent tálba rétegezzük. Közben a rétegeket enyhén megsózzuk, majd az egészet leöntjük a sajtos-tejfölös szósszal. Végül ráforgácsoljuk a 2 dkg vajat, tetszés szerint megszórjuk egy kevés zsemlemorzsával és parmezánnal, és az előmelegített sütőben aranybarnára sütjük kb. 50 perc alatt. (www.mindmegette.hu)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük