Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Zene és tánc a Wegener parkban

Zene és tánc a Wegener parkban Kultúra

Csütörtökön délután öt órától léptek színpadra a kézdivásárhelyi Tanulók Klubja fúvószenekara és mazsorettzsoportja a W. Wegener parkban, ahol népes közönségnek örvendhettek, hiszen a járványhelyzet megjelenése óta ez az első fellépésük, így mindannyian izgatottan, csillogó szemekkel és széles mosollyal az arcukon várták, hogy elkápráztassák a jelenlévő nézőket, ami sikerült is.

Hirdetés
Hirdetés

A mazsorettcsoport hét csapata lépett fel, ami közel száz kis-és nagyiskolást jelent. Repertoárjukban minden stílust láthattunk, és emellett a fúvószenekar hangszereiből közkedvelt indulók, híres slágerek szólaltak meg. Az ifjúsági fúvószenekart a város és környéke általános és középiskolás gyerekei, valamint az innen elkerült egyetemisták és zeneszerető dolgozók alkották, így közel ötven személy hangszere színesítette a hangulatos parkot. A csapatok felkészítője Kis Katalin és Gyergyai Barna. Kis Katalin a fellépés után elmondta, hogy amit szerettek volna megmutatni az sikerült, hozzátette azt is, hogy nem mindig passzolt a zene és a tánc, de ez egy kis hiba, másképp minden szép és jó volt. Nem volt sok idejük felkészülni, két hét alatt állították össze a műsort.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2020. szeptember 25., 9:15
    ÉRTÉKELÉS: 17

    A Wegener park rendezvényeire nem kötelező kimenni szórakozni, kikapcsolódni. Ülhet az ember otthon is a tévé előtt, s lesheti a koronavírusról szóló híreket. Az is egy életforma, meg lehet szokni. De én ikább a szabad levegőt választom, amíg lehet.

  • User
    Dátum: 2020. szeptember 27., 11:39
    ÉRTÉKELÉS: 5

    Válaszd a szabad levegot: menj turabi, biciklizni vagy csak setalni! De ott, egymas hegyen hatan nyuzsogni nem ajánlott! A Covid nem tudja, hogy ki kell kerülje Wegenert…..