Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Zajlik az élet a tanítóképzőben

A kézdivásárhelyi Bod Péter Tanítóképző Erasmus+ programban résztvevő diákjai nemrég Budapestre utaztak, ahol különböző színes, csapatépítő programokon vettek részt más országok tanulóival közösen. Emellett rendhagyó biológiaórát tartottak az intézményben, hagymás virágokat ültettek az iskola udvarára.

Hirdetés
Hirdetés

A tanulók bekapcsolódtak a Benedek Elek köré fonódó eseménysorba is, és folyamatosan kitalálnak valami izgalmas programot, így alakulva igazi közösséggé. Júliusban tartották meg az Erasmus+ iskolapartnerségi találkozót és évfordulót a Bod Péterben, ott a folytonos iskolapartnerségi programokról emlékeztek meg. A legfrissebb 2018-ban indult Az emberi jogok felfrissítése a fiatalok körében címmel. A legutóbbi találkozó Magyarországon zajlott, ahová Törökországból, Portugáliából érkeztek még diákok. Az esemény a Do not bully, be my peer! címet kapta, amely magyarul annyit jelent: Ne zaklass, légy a társam!

Rendhagyó biológiaóra keretében a diákok hagymás virágokat ültettek, ezáltal is szépítve a tanintézmény udvarát. Összesen tíz virágfaj hagymáját ültették el, köztük sáfrány, pompás tulipán, kétszínű tulipán, hóvirág, nárcisz, recés hagymájú nőszirom, bunkós hagyma, olasz kontyvirág. Mindemellett a virágültetés titkaiba is betekintés nyerhettek.

Az intézmény IX. B osztálya bekapcsolódott a Benedek Elek köré fonódó eseménysorba is, a kisgyereknevelő szak osztályközössége zenés és vetített-képes bemutatóval emlékezett a gyermekirodalom nagyjára. A nagy mesemondó írásain keresztül értették meg azt, hogy a célokat először ki kell tűzni, aztán el kell indulni az úton, hogy elérjük, de azt is, hogy útközben számos harcot meg kell vívni.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük