Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

VR360 koncert

VR360 koncert Kultúra

Augusztus 21-én, este 19 órától tekinthető meg az INEFFABLE – NEW DIMENSION lemezbemutató koncertje, amit VR360-ban készítettek el.

A felvételek július 12-én az Andrei Mureșanu Színházban készültek a Popas Productionnal és a Loop Virtual Reality Solutions-szal együttműködésben, akik az eddigi VR-színházi előadások létrehozói is.
A 2017-ben alakult Ineffable együttes – Regián Réka Kata: vokál, fuvola; Lukács Márton Örs: billentyű; Szereceán Tihamér: basszus; Szereceán Osszián: dobok – még újnak számít a zenei világban, és újfajta zenei irányzatokkal kísérleteznek, egy sokdimenziós, R&B és jazzy, új lelkiséggel és pikáns dalszövegekkel jelentkező együttesként határozza meg önmagát. 2019-ben adták ki első albumukat, és megalakulásuk óta hét videoklipet forgattak, de már a nyolcadikon is dolgoznak, augusztusra tervezett megjelenéssel. A második albumuk, a New Dimension a világjárvány kapcsán született. Megvalósításához a zenekar főleg online dolgozott, ami bonyolultabb és lassabb folyamatot jelentett. A mixet és hangszerelést Lukács Márton Örs végezte, a maszterelés az USA-ban történt. Mivel az album élő bemutatása a jelenlegi egészségügyi válság kapcsán elmaradt, az együttes innovatív alternatívát keresett az új album népszerűsítésére. Ezt az új és kísérleti jellegű projektekben, mint például a VR360 Színház, bőséges tapasztalattal rendelkező Popas Produkcióval és partnereivel együttműködve találta meg.

Hirdetés
Hirdetés

A VR360 lehetőségeit kiaknázó zenei album produkciós csapata által összegyűjtött információkból kiderül, hogy eddig a világon sehol nem volt hasonló kezdeményezés. „Lehetséges, hogy az elsők vagyunk, akik ilyen módszert választottak, és így szeretnénk szólni a közönségükhöz. A bátorság jele ez mind a mi, mind a produkciós csapat és a stúdió részéről, mert ez mindenki számára ismeretlen terület” – mondta az együttes mene­dzsere, Bodó István a forgatás után szervezett sajtótájékoztatón.

A VR360 Színházprojekt létrehozása során szerzett tapasztalat fontos az új projekt megvalósítása szempontjából, de sok minden még felfedezésre vár. Ezen kívül egy koncertet teljesen más irányból kell megközelíteni, mint egy színházi előadást, mind a kép, mind pedig főleg a hangzás szempontjából.
„Minden egy szférában történik, és akkor olyan formában kezded hallani a hangot, ami meghaladja az eddig hallottakat. És nagyon boldog vagyok, hogy vannak olyan kollégáim, akikkel együtt tehetjük meg az első lépéseket ezeken a járatlan utakon. Egyre erőteljesebb és gyönyörűbb » kihívás«. Aki hallgatta és megtapasztalta ezt a 360 fokos hangot, csak egy szótaggal tudta leírni: WOW” – mondta Marius Popa a Popas Productions-ból a sajtótájékoztatón.

„A koncertet ugyanabban a térben tartottuk, ahol az első VR színházi előadást bemutatták. Valahogy ugyanazt a felszerelést használjuk, de másrészt teljesen különböző a színpadi mozgás, az alapötlet teljesen más, és egy másik történetet akarsz átadni, és akkor gyakorlatilag át kell állnod erre”– mondta Ștefan Stamate a Loop Virtual Reality Solutions-tól.

Várunk 2021. 08. 21-én, 19 órakor a koncertjegyekre szóló oldalon: livetickets.ro – írják a szervezők.

(közlemény)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2021. augusztus 19., 14:00
    ÉRTÉKELÉS: 6

    Popas Production, Loop Virtual Reality Solutions, információk, vokál, produkciós csapat, menedzser, projekt, szféra, ineffable, jazzy, mix, maszterelés,
    Innovatív alternatíva. A magyar nyelvre, ugye? WOW!!!!!!!