Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Visszatapsolt Szélhámosok

Visszatapsolt Szélhámosok Kultúra

Az április 27-i sikeres bemutató után a kovásznai Pódium Színjátszó Társulat közkívánatra újra előadja a fürdővárosi közönségnek a Szélhámosok című, három Nóti Károly-bohózatot tartalmazó előadását.

A színjátszók három éve a Rejtő-koktél című humoros összeállítással kerültek be a köztudatba. Ezt a darabot 28 alkalommal adták elő, és nem csak odahaza, hanem a szomszédos településeken, sőt Magyarországon is felléptek vele.

Hirdetés
Hirdetés

Az ezt követő időszakban Molnár Ferenc Doktor úr című egész­estés színművét tanulták amíg rá nem jöttek, hogy nekik jobban fekszenek a rövid bohózatok, így azt abbahagyták, és Nóti Károly három darabjára (A körmenet, Majd a Jegenye, Víkend) esett a választásuk.

A darabban Csorja Tímea, Dóczi Linda Zsuzsanna, Mátyás Imola, Csorja László, Dali Loránd és Pál Lajos szerepelnek.

Lázár-Prezsmer Endre rendező elmondta: az előadást szeretnék a szomszédos településeken is bemutatni, emellett jelen lesznek vele a megyeközpontban megtartandó Színjátékosok 5. Találkozóján is.

A kovásznai közönség a Szélhámosokat május 17-én, pénteken 20 órától tekintheti meg a Művelődési Központban. Egy jegy ára 15 lej, és elővételben a kovásznai Művelődési Ház jegyirodájában kaphatók hétfőtől csütörtökig 8-15 óra, szombaton 8-13.30 között. Érdeklődni, jegyet foglalni a 0267.340.394, illetve a 0744.364. 250-es telefonszámokon lehet.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások