Felhívás!

Visszapillantás és jövőbe tekintés

Visszapillantás és jövőbe tekintés Kultúra

Bár elképzelésekből nincsen hiány és fenntartójuk, Kovászna Megye Tanácsának a messzemenő támogatását is élvezik, a remény jegyében ugyan, de óvatos hangnemben nyilatkozott a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes jövőbeli kilátásairól annak művészeti vezetője, Ivácson László, az általa kedden tartott sajtótájékoztatón. Visszafogottságának oka a világjárvány miatt kialakult áldatlan helyzetben keresendő, amelynek alakulása bármelyik pillanatban meghiúsíthatja a jövőbeli terveiket.

Kiderült, hogy a koronavírus megjelenése és terjedése miatt tavasszal beszűntetett tevékenységüket június 2-án indíthatták újra. A bámulatos gyorsasággal létrehozott előadásukat azonban a megszorítások miatt csak Isten szabad ege alatt és korlátozott nézőszám előtt mutathatták be Sepsiszentgyörgyön, illetve a környékén, valamint Kézdivásárhelyen, Baróton és Csíkszeredában.

Ugyanakkor a járvány bizonytalanná tette az együttes 30 éves fennállásának novemberben esedékes megünneplését, ezért úgy döntöttek, hogy előre hozzák az esemény csúcspontjának szánt, Táncsétány címet viselő alkotásuk bemutatását. Így ez október 1-én és 2-án 19 órakor lesz első két alkalommal megtekinthető, a járványügyi szabályok szigorú betartása mellett, de több mint egy fél év kényszerkihagyás után zárt térben, a Háromszék Táncstúdióban.
Amint a tánckölteményt népszerűsítő Prezsmer Boglárka fogalmaz, legújabb előadásával az „évfordulós évadban” az együttes „ünnepelni és felidézni kíván. A korábbi előadások koreográfiáit feldolgozó produkció, nemcsak emléket állít és felsorol, hanem reflektál, viszonyul az elődök által megfogalmazottakra, így az együttes jelenéről is vall. Arról, hogy miként kapcsolódunk, viszonyulhatunk a ma életérzésével a folklórhoz, a kortárs formákhoz, vagy egyéb kihívásokhoz. A sétáló emlékezés olyan egyetemes témákat is érint, mint az idő, a hit, a férfi és nő életszerepei, a megvallott értékek és a hagyomány.” A rendező-koreográfus szerepet is betöltő Ivácson Lászlótól azt is megtudhattuk, hogy a táncköltemény „a Kárpát-medence széle-hosszában” még fellelhető „tiszta, eredeti folklórból merít, de ezt továbbgondolják, mert szerinte ez a jövő járható útja.” A fiatal nemzedéknek ugyanis olyan előadásokat kell létrehozni, amelyekkel azonosulni tud.

A sajtótájékoztatón szó esett a jövőre vonatkozó tervekről is. Közülük kiemelkedik egy online táncszínház létrehozása, melynek előadásait bizonyos kulcsszavak segítségével lehetne majd megtekinteni. Ezenkívül fel szeretnék újítani a Redever címet viselő gyermekelőadást, valamint a Vágják az erdei utat és Tiszta című alkotásaikat. Annál is inkább, hogy sikeresen pályáztak egy több állomásos turnén való bemutatásukra, azonban egyelőre kérdéses, hogy a befogadó színházak felkészültek-e a szigorításoknak megfelelő, és így anyagi ráfordítást is igénylő fellépésük biztosítására. Végezetül a művészeti vezető bevallotta, hogy a járványügyi szabályok alkalmazása megnehezíti a mindennapi munkát és a fenntartótól, valamint az együttestől egyaránt anyagi áldozatokat követel, de bíznak benne, hogy szerencsésen átvészelik ezt a nehéz időszakot.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.