Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Villámolvasás két nap alatt

Villámolvasás két nap alatt Kultúra

November 18–19-én ismét Kovásznára látogat a magyarországi Lantos Mihály egyetemi oktató, tanár, tanulásimódszertan-oktató, villámolvasás-tréner, akinek kétnapos kurzusára minden olyan érdeklődőt várnak, akik elsajátítanák a gyorsolvasás technikáját.

Lantos nemrég járt Kovásznán, teltházas teremben tartott kétnapos tanulásmódszertan-kurzust Lépéselőny címmel. Akkor is a helyi Lyukaskő Egyesület megkérésére érkezett a fürdővárosba, most is a szervezet meghívásának tesz eleget.

Novemberben 18–19-én a Városi Művelődési Házban tart előadást. Lantos elmondása szerint a villámolvasás egy olyan tanulási technika, ami által akár öt perc alatt is elolvasható egy pár száz oldalas könyv (nem regény), ennek módszertanát sajátíthatják el a kétnapos kurzus alatt az érdeklődők. A villámolvasás főleg érettségi előtt állóknak, egyetemistáknak vagy olyanoknak szól, akiknek rengeteget kell tanulniuk. Bővebb infó a www.villamolvasas.hu oldalon.

– Háromszéken premiernek számít a villámolvasás oktatása, ezért sok érdeklődőt várunk nem csak Kovásznáról, hanem a megyéből vagy azon túlról is – mondta Szabó Levente, az egyesület elnöke.

Érdeklődni, jelentkezni a 0727.820.084-es és a 0730.600.313-as telefonszámokon lehet november 10-ig.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük