Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Zene vagy színészkedés?

Zene vagy színészkedés? Vigadó

Kovásznán, a Kőrösi Csoma Sándor Líceumban végzett, ahol már tizenegyedikben eldöntötte, hogy a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemre felvételezik. Az egyetem első két évében még nem volt biztos benne, hogy jól döntött-e, azonban harmadév végére elmúltak kételyei. Az első szerepe a Marius von Mayenburg Lángarc darabjából az Olga volt, amelyet mai napig kedvenceként emleget. Bajkó Edina doktorandusszal és színésszel beszélgettünk eddigi pályafutásáról.

– Hogyan lettél színész, hiszen először a zene iránt érdeklődtél?

– A Kőrösi Csoma Sándor Líceumba jártam Kovásznán, ahol már ötödikes korom óta benne voltam az iskola kórusában, ott szerettem meg az éneklést, majd később csatlakoztam a diákszínjátszó-körhöz is, pontosabban kilencedikben, ekkor szerettem meg igazán a színjátszást. Ekkor merült fel a kérdés, hogy énekléssel folytassam tovább, vagy inkább próbáljam meg a színészeti egyetemet Marosvásárhelyen. Tizenegyedikben döntöttem a színész szak mellett, majdnem két évig készültem a felvételire. Ez elsőre sikerült, így nem volt kérdés, hogy a színészi pálya mellett döntök. A zenével kapcsolatosan pedig úgy voltam, hogy ha úgy alakul, ott marad az életemben, ha nem, akkor nem.

– Milyenek voltak az egyetemi éveid?

– Nagyon intenzíven teltek. Első évben reggeltől estig bent voltunk, hétvégén magunkra dolgoztunk tanárok nélkül. Teljes mértékben jelen kellett lenni, mind mentálisan, mind fizikailag. Nagyon kitartónak kellett lenni, és ez egyáltalán nem volt könnyű. Az első évet úgy végeztem el, hogy el voltam bizonytalanodva, nem tudtam eldönteni, szeretném folytatni vagy sem ezt az egészet. Az egyetem második évében is voltak bennem még kételyek, azonban ez harmadév végére már teljesen megszűnt. Megszerettem, és elmondhatom, hogy megtaláltam magamban azt, amitől szerelmes lettem ebbe a szakmába.

– Az egyetem mellett adódott más elfoglaltságod is?

– Ott egyáltalán nem volt időm egyéb dolgokra. Voltam Kézdivásárhelyen szilveszteri előadásban játszani, amikor már harmadéves hallgató voltam, de csak színészi jellegű dolgokkal foglalkoztam. Az egyetem előtt volt Sepsiszentgyörgyön egy zenekarunk, viszont miután bekerültem az egyetemre, nem tudtuk tovább folytatni

– Melyik volt az első szereped?

– Marosvásárhelyen, az egyetem stúdiószínházában Marius von Mayenburg Lángarc című darabjából Olga szerepe. Az volt az első, ami igazán nagy kihívást jelentett, és ami érdekes, hogy ebben a darabban is visszaköszönt életembe a zene, hiszen az előadásba különböző népek gyerekdalait válogattuk be, átdolgozva. Így énekeltem is, játszottam is.

– Több versmondó versenyen is részt vettél, 2017-ben a Versünnep Fesztivál budapesti döntőjéről elhoztad a fődíját. Meglepődtél?

Hirdetés
Hirdetés

– Meglepődtem, mert valójában több versmondó-versenyen vettem részt még iskolás éveim alatt, de soha nem kaptam helyezést. Aztán rátaláltam András Lászlónak Mikor van vége című művére, és azt éreztem, valami olyan zsigeri dolog van ebben az alkotásban, hogy muszáj megmutassam másoknak is. Emiatt neveztem arra a versenyre.

– A művelődési ház által szervezendő március 15-i előadásban is szerepelsz. Mit ad neked egy ehhez hasonló műsor, ahol helyi tehetségekkel dolgozhatsz együtt?

– Tavaly Zsolt felkért, és én nagyon nagy örömmel vállaltam, miközben annyira jól éreztem magam, hogy nem volt kérdés, idén is vállalom. Örülök, hogy egy ilyen projektben részt vehetek.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük