Szabó Szendével beszélgettünk
1978-ban került Barótról Kézdivásárhelyre, ahol a Vigadó Művelődési Ház színházi sza...
Honlapunk immár közel húsz éve igyekszik folyamatosan helyi jellegű hírekkel, közérdeklődésre számot tartó írásokkal jelentkezni, mindeddig díjmentesen. Ennek hátterében főként a Székely Hírmondó nyomtatott verziójának előfizetői, olvasói, valamint a fizetett hirdetési felületeket igénylő ügyfeleink állnak, nekik köszönhető, hogy ezt a szolgáltatást ingyenesen tudjuk biztosítani.
Most viszont nehéz helyzetbe kerültünk, ugyanis a koronavírus-járvány kiváltatta gazdasági mélyzuhanás következtében hirdetési bevételeink több mint 50 százalékkal estek vissza, a nyomda is áremelésre kényszerül, szabadeladásban pedig egyre kevesebb példányt tudunk értékesíteni. Ezért arra kérjük honlapunk kedvelőit, fizessenek elő a Székely Hírmondó nyomtatott verziójára is, hogy a hirmondo.ro továbbra is első számú információforrásként működhessen, hogy munkánkat továbbra is szakszerűen és hitelesen tudjuk végezni.
A következő telefonszámok egyikén napközben bármikor hívhatnak, bemondva nevüket, lakcímüket (de elküldhetik e-mail-ben is), és előfizetés-gyűjtő munkatársunk felkeresi Önöket a lakásukon, de a szerkesztőségben személyesen is megrendelhetik Székelyföld legkedveltebb napilapját. Kérjük, segítsenek, hogy ezekben az emberpróbáló időkben is szolgálhassuk Önöket!
A szerkesztőség
Előfizetés-ügyben hívható telefonszámok:
E-mail: office@szekelyhirmondo.ro
Emellett adományokat is szívesen fogadunk a következő bankszámlaszámon:
Profiton Srl: RO56 BTRL 0150 1202 A385 98XX - Banca Transilvania, Suc. Sfantu Gheorghe
– Három gyereked van, óvónő vagy és táncházakat szervezel, emellett pedig ott van még számtalan egyéb feladat is. Hogyan osztod be egy napodat?
– Nem vagyok jó időbeosztó, de a számomra fontos dolgokra mindig szakítok időt.
– Mit gondolsz, honnan meríted azt a rengeteg energiát?
– A családom, a gyerekeim, valamint az Istenbe vetett hitem a legfőbb energiaforrásom. Na meg szerencsém van azzal, hogy a munkám a hobbim. Az oviban pedig szabad kezem van, abból adhatok a gyerekeknek, ami igazán én vagyok. Úgyhogy egy-egy jól sikerült óvodai nap után végtelenül tele vagyok hálával és szeretettel.
– Mi az, ami még segít ebben?
– A barátok. Szeretek jókat beszélgetni a barátaimmal, bár az utóbbi időben szűkült ez a kör. Régebben hetente táncoltunk és énekeltünk, együtt a férjemmel, különböző közösségekben. Amikor énekelhetek és táncolhatok, akkor egyszerűen szárnyalok. A vasárnapi misék, családi ima, régebben a zarándoklatok jelentették a legfőbb töltőállomást számomra, de Isten igéjéből táplálkozni minden nap szoktam.
– Hol találkoztál legelőször a néptánccal? Mi az, ami miatt megszeretted a táncot és a népzenét?
– Még gyermekkoromban találkoztam legelőször a tánccal, a legelső mesterem Veress Ibolya tanárnő volt. Ő ismertette meg velem még elemista koromban a balett és a néptánc alapjait. A tanítóképzőben is az ő szárnyai alatt táncoltam a legtöbbet, aztán később a bátyám révén ismertem meg a társastánc alapjait, aki Csíkszeredából, később Jászvásárból hozta haza a tánc lépeseit, ilyenkor felcsavartuk a szőnyeget és a szoba táncparketté alakult. Majd gimnazista koromban ismertem meg a debreceni Valcer táncstúdió szakembereit, akik éveken keresztül intenzív társastánc-oktatásban részesítettek bennünket, kézdivásárhelyi fiatalokat. Akkori barátommal, mai férjemmel 2010-ben Sepsiszentgyörgyön, a Szentgyörgy napokon megszervezett Kékhold táncversenybe beneveztünk, ahol standard kategóriában első díjasok lettünk, latin táncban pedig harmadik helyet kaptunk. Aztán családdá váltunk. Innentől forradalmi változás állt be, megváltozott a tánchoz való viszonyulásom, de még a listámról hiányzott egy táncoktatói diploma, amit nem sokkal később Debrecenben szereztem meg.
– Ezután mi történt?
– Éreztem, hogy innentől nemcsak a táncra van szükség mint szórakozási formára, hanem ennél több kell. A gyerekeimet szeretném olyan minőségben nevelni, ami sajátos, amit nem vehet el senki tőlük, ami az övék maradhat. Ekkor jött be az első pedagógustábor az életembe, Válaszúton, a Kallós Zoltán Alapítványnál. A tábor után tudtam, hogy ide még vissza fogok térni. Rövidesen a férjem is irányt váltott e tekintetben, és ezt követően hosszú évekig a nyaralásunk szerves részét a válaszúti családos hagyományőrző táborok jelentették.
– Hogyan és mikor alakult a Táncoló Udvartér?
– 2011-ben hoztuk létre a mostani tagokkal közösen a Táncoló Udvartér felnőtt néptánccsoportot, csupa magunkfajta néptánc- és népi kultúra kedvelőknek. Nagy része a csapatunknak kézdiszentléleki gyökerekkel rendelkezik, a felnőtt csoportból nőtt ki a Pitvar, ahova a saját gyermekeink és barátaik járnak.
– Kellett ehhez oktató is…
– Természetesen kellett ehhez egy jó oktató mesterpáros. A gondviselés közénk rendelte a Virág (Virág Endre és Imola) házaspárt Sepsiszentgyörgyről. Azóta is ők egyengetik a negyven feletti táncos lépéseit. Amikor táncolok, mozgok, olyankor figyelek is, de mégis lazítok, közösségi élményt tapasztalok, és mindig fiatalabbnak érzem magam. Úgy gondolom, hogy egyetlen módja az életben maradásnak a saját népi kultúránk fenntartása.
– Honnan jött az ötlet, hogy táncházakat szervezzetek, ami számunkra, fiatalok számára nagy örömet nyújt?
– Mi, az Antanténusz Egyesület megálmodói és szervezői pótolni próbálunk valamit, ami hiányzik, ha valaki más megszervezné, szívesen résztvevői lennénk. De mivel nincs, tesszük ezt meggyőződésből, hittel, magunkért, a gyermekeinkért, a jövőért és valljuk, hogy a néptánc nem a színpadra teremtetett, a néptánc nem valakié, valakiké, hanem mindenkié, a népé, azé, aki műveli jól vagy rosszabbul, tökéletesen vagy tökéletlenebbül, de hittel, szeretetből.
– A vírus miatt sok minden elmaradt…
– Sajnáljuk, hogy elmaradtak. Reméljük, hogy hamarosan tudjuk pótolni a terveinket, közösségi alkalmainkat.
– Mi lesz az első dolgod, ha véget ér a kialakult helyzet?
– Egy csinnadratta nagy táncház.
(Az interjú teljes változatát a Vigadó Művelődési Ház Facebook-oldalán olvashatják)
Szia Reka