Felhívás!

„Óriási táncházat szervezünk”

„Óriási táncházat szervezünk” Vigadó

Sorozatunk folytatásaként Bakó-Fazakas Zsuzsa mesélt nekünk magáról, Istenbe vetett hitéről, a tánccal való találkozásról, a táncházak szervezéséről. Számomra nagy öröm, hogy ismerhetem Zsuzsát, valahogy úgy érzem, engem is befogadtak a nagy családjukba, amikor először beléptem egy általuk szervezett táncház ajtaján. A kézdivásárhelyi háromgyerekes édesanya, óvónő sajnálja, hogy a vírus keresztbe tett terveiknek, de remélik, hamarosan tudják pótolni.

– Három gyereked van, óvónő vagy és táncházakat szervezel, emellett pedig ott van még számtalan egyéb feladat is. Hogyan osztod be egy napodat?

– Nem vagyok jó időbeosztó, de a számomra fontos dolgokra mindig szakítok időt.

– Mit gondolsz, honnan meríted azt a rengeteg energiát?

– A családom, a gyerekeim, valamint az Istenbe vetett hitem a legfőbb energiaforrásom. Na meg szerencsém van azzal, hogy a munkám a hobbim. Az oviban pedig szabad kezem van, abból adhatok a gyerekeknek, ami igazán én vagyok. Úgyhogy egy-egy jól sikerült óvodai nap után végtelenül tele vagyok hálával és szeretettel.

– Mi az, ami még segít ebben?

– A barátok. Szeretek jókat beszélgetni a barátaimmal, bár az utóbbi időben szűkült ez a kör. Régebben hetente táncoltunk és énekeltünk, együtt a férjemmel, különböző közösségekben. Amikor énekelhetek és táncolhatok, akkor egyszerűen szárnyalok. A vasárnapi misék, családi ima, régebben a zarándoklatok jelentették a legfőbb töltőállomást számomra, de Isten igéjéből táplálkozni minden nap szoktam.

– Hol találkoztál legelőször a néptánccal? Mi az, ami miatt megszeretted a táncot és a népzenét?

– Még gyermekkoromban találkoztam legelőször a tánccal, a legelső mesterem Veress Ibolya tanárnő volt. Ő ismertette meg velem még elemista koromban a balett és a néptánc alapjait. A tanítóképzőben is az ő szárnyai alatt táncoltam a legtöbbet, aztán később a bátyám révén ismertem meg a társastánc alapjait, aki Csíkszeredából, később Jászvásárból hozta haza a tánc lépeseit, ilyenkor felcsavartuk a szőnyeget és a szoba táncparketté alakult. Majd gimnazista koromban ismertem meg a debreceni Valcer táncstúdió szakembereit, akik éveken keresztül intenzív társastánc-oktatásban részesítettek bennünket, kézdivásárhelyi fiatalokat. Akkori barátommal, mai férjemmel 2010-ben Sepsiszentgyörgyön, a Szentgyörgy napokon megszervezett Kékhold táncversenybe beneveztünk, ahol standard kategóriában első díjasok lettünk, latin táncban pedig harmadik helyet kaptunk. Aztán családdá váltunk. Innentől forradalmi változás állt be, megváltozott a tánchoz való viszonyulásom, de még a listámról hiányzott egy táncoktatói diploma, amit nem sokkal később Debrecenben szereztem meg.

– Ezután mi történt?

– Éreztem, hogy innentől nemcsak a táncra van szükség mint szórakozási formára, hanem ennél több kell. A gyerekeimet szeretném olyan minőségben nevelni, ami sajátos, amit nem vehet el senki tőlük, ami az övék maradhat. Ekkor jött be az első pedagógustábor az életembe, Válaszúton, a Kallós Zoltán Alapítványnál. A tábor után tudtam, hogy ide még vissza fogok térni. Rövidesen a férjem is irányt váltott e tekintetben, és ezt követően hosszú évekig a nyaralásunk szerves részét a válaszúti családos hagyományőrző táborok jelentették.

– Hogyan és mikor alakult a Táncoló Udvartér?

– 2011-ben hoztuk létre a mostani tagokkal közösen a Táncoló Udvartér felnőtt néptánccsoportot, csupa magunkfajta néptánc- és népi kultúra kedvelőknek. Nagy része a csapatunknak kézdiszentléleki gyökerekkel rendelkezik, a felnőtt csoportból nőtt ki a Pitvar, ahova a saját gyermekeink és barátaik járnak.

– Kellett ehhez oktató is…

– Természetesen kellett ehhez egy jó oktató mesterpáros. A gondviselés közénk rendelte a Virág (Virág Endre és Imola) házaspárt Sepsiszentgyörgyről. Azóta is ők egyengetik a negyven feletti táncos lépéseit. Amikor táncolok, mozgok, olyankor figyelek is, de mégis lazítok, közösségi élményt tapasztalok, és mindig fiatalabbnak érzem magam. Úgy gondolom, hogy egyetlen módja az életben maradásnak a saját népi kultúránk fenntartása.

– Honnan jött az ötlet, hogy táncházakat szervezzetek, ami számunkra, fiatalok számára nagy örömet nyújt?

– Mi, az Antanténusz Egyesület megálmodói és szervezői pótolni próbálunk valamit, ami hiányzik, ha valaki más megszervezné, szívesen résztvevői lennénk. De mivel nincs, tesszük ezt meggyőződésből, hittel, magunkért, a gyermekeinkért, a jövőért és valljuk, hogy a néptánc nem a színpadra teremtetett, a néptánc nem valakié, valakiké, hanem mindenkié, a népé, azé, aki műveli jól vagy rosszabbul, tökéletesen vagy tökéletlenebbül, de hittel, szeretetből.

– A vírus miatt sok minden elmaradt…

– Sajnáljuk, hogy elmaradtak. Reméljük, hogy hamarosan tudjuk pótolni a terveinket, közösségi alkalmainkat.

– Mi lesz az első dolgod, ha véget ér a kialakult helyzet?

– Egy csinnadratta nagy táncház.

(Az interjú teljes változatát a Vigadó Művelődési Ház Facebook-oldalán olvashatják)

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Hozzászólások