„Lassan haladok az utamon előre”

A kézdivásárhelyi 22 éves Gáspár Claudius-Adrian zenész, énekes, dalszövegíró, az egykori Road Of Life frontembere, aki gyerekkorát Kézdivásárhelyen töltötte, majd az általános iskola után Gyulafehérvárra sodorta az élet, a Gróf Majláth Gusztáv Károly Teológiai Líceumba. Az érettségit követően a Csíkszeredai Sapientia Egyetem Kommunikáció és PR szakára jelentkezett. Jelenleg is arra törekszik, hogy ezt befejezze, és újabb célokat tűzzön ki maga elé.

A fiatal tehetség dalszövegeit leginkább a pop-rock műfajba lehet besorolni, ő írta az Empty fesztivál idei himnuszát, fellépett az Őszi Sokadalomkor is, de legnagyobb álma, hogy jövőre kiadja 13 dalból álló, első albumát.

– Hogyan jött az ötlet, hogy gitárt fogj a kezedbe, dalt írj és énekelj?

– Bonyolult személyiséggel rendelkezem, amit talán kevesen értenek meg. Vannak, akik egyszerűen túllépnek dolgokon, én viszont folyamatosan a múltamban maradok, és azon rágódom, hogy valójában mi miért is történt. Nem igazán szeretem másoknak ecsetelni a saját problémáimat, de végül sikerül, csak egy más fajta kommunikáción keresztül, ami a dal. A dalszövegeim számomra a lábaim, amelyekkel új napot kezdhetek, és egy lépést tehetek előre az életemben. Ugyan az a gondolat vagy érzelem néha több dalszövegemben is felismerhető, mert úgy érzem, hogy ezt még meg kell valahogy fogalmaznom. A legfontosabb, hogy őszinte tudok lenni saját magamhoz, és azokhoz az emberekhez, akik éppen hallgatnak engem.

– Mi történne veled a zene nélkül?

– A saját börtönömbe ragadnék, ha nem oszthatnám meg önmagamat a külvilággal a zenén keresztül, ami felszabadít és szárnyakat ad. Számomra ez egy megfizethetetlen szabadság. Csinálhatok bármit, lehetek bárhol az életben, a zene és a vele járó szabadság mindvégig kísérni fog.

– Jártál zeneiskolába?

– Nem volt lehetőségem zeneiskolába járni. Gyermekkoromban gitártanárhoz jártam, Fórika Balázs kántor úrhoz, de, mint minden fiatal, én is nagyravágyó voltam és kiszámíthatatlan. Ha ő nem lett volna, szerintem nem ezt az utat járnám.

– Hogyan kezdesz el dalt írni? Miből merítesz ihletet?

– Ahhoz, hogy igazi dalszöveget vagy verset alkossunk, mélyre kell nyúlni. Le kell ülni: te és a csend. A magány az emberiség legnagyobb múzsája, ezzel félnek a legtöbben szembenézni. A dalszövegírás önfejlesztő, áldás és egyben átok, mert olykor olyan dolgokra jövünk rá, amikre azelőtt gondolni sem mertünk. Számomra a fordulópontok jelentik a dalszövegek kezdetét, ha nem történik velem semmi, csak a szürke hétköznapok hullámain úszom, akkor biztos nem fogok tudni dalt írni.

– Tehetséges zenésznek tartod magad?

– Ha most látnák az olvasók az arcomat, ahogy mosolygok a bajuszom alatt… Nem, nem tartom magam tehetségesnek. Sokkal nagyobb tehetségek is vannak nálam, ha csak a város fiataljait nézzük is. Én csak egy átlagos srác vagyok, aki elhivatottságot talált magának ebben a túlhajszolt világban. Szerintem a tehetség ott kezdődik, hogy alázatosak tudunk maradni bármilyen élethelyzetben. Én mindig mindent azonnal akarok, nem mondanám magamat türelmes személynek. Innen gyökerezik szerintem az is, hogy egyszerű akkordokkal dolgozom, mert soha nem volt türelmem rá, hogy még többet elsajátítsak. Van, aki három év alatt is komoly zenei tudásra tesz szert, nekem lehet, hogy egy élet is kevés lenne rá.

– Szeretnél albumot kiadni?

– Nagyon régóta tervezem, hogy kiadok egy albumot, terveim szerint tizenhárom saját dal fog szerepelni rajta. Valójában, az évek alatt már háromalbumnyi dalt is kiadhattam volna, annyi dalszövegem volt, de valahogy eddig soha nem éreztem azt, hogy maradandót alkottam.

(Az interjú teljes változatát a Vigadó Művelődési Ház Facebook-oldalán olvashatják)