Környezetükből merítik az ihletet

Nánia Hanna és Nánia Hilda a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Elméleti Líceum diákjaiként töltik mindennapjaikat, de emellett tíz éve cserkészek, kórustagok, színjátszó csoportba járnak, zeneoktatással foglalkoznak, és persze verseket olvasnak. Kedvenceik közé tartozik Pilinszky János, Nemes Nagy Ágnes. A Vigadó Művelődési Ház által rendezett előadásokban is részt szoktak venni, és elmondásuk szerint hálásak azért, hogy már ilyen fiatalon belekóstolhatnak a színház világába, kipróbálva magukat ilyen téren is.

– Hogy kerültetek kapcsolatba a szerepléssel, szavalással, szónoklással?

– Hanna: Édesapánk már egész pici korunkban foglalkozni kezdett velünk, különböző mese-és versmondó versenyekre készített fel, majd általános iskolában a tanítónőnknek köszönhetően csak nőtt az érdeklődésünk ezen a téren. Gimnáziumi éveink során még közelebb kerültünk az irodalomhoz, az iskolai, valamint az iskolán kívüli fellépésekhez. Mindkettőnkhöz egyaránt közel áll a versek és prózák világa, szeretünk elmélyülni bennük és szeretnénk minél több embernek megmutatni, mennyi szépség rejtőzhet egy műben.

– Mi vonz benneteket egy versben?

– Hilda: Egy versben leginkább az általunk megteremthető állapot vonz, a minket is magával ragadó képi világ, valamint az, hogy saját lelkünket tudjuk beleszőni egy már kész alkotásba, mindezt úgy, hogy mindennapi igazságokat tárhatunk a hallgató elé nem mindennapi formában.

– Mely versek a kedvencek?

– Hanna: Talán mindig az aktuális kedvenc az, amit épp szavalni kell, amin épp dolgozunk. De vannak persze örökérvényű kedvencek is. Számunkra egyértelműen Pilinszky János a leginkább kedvelt költő, az ő versei állnak legközelebb lelkünkhöz. Ugyanakkor nagyon szeretjük még Petri György, Tandori Dezső, Nemes Nagy Ágnes, Radnóti Miklós, Reményik Sándor (és még sok más költő) verseit is. Mindezek mellett a kortárs irodalom is egyaránt közel áll hozzánk.

– Hanna, te már több versenyről is kitűnő eredménnyel tértél haza. Hogyan készülsz fel?

– Hanna: Egyre jobban érzem azt, hogy a magyar irodalom terén ki tudok teljesedni. Igyekszem minél többet olvasni mind szakirodalmat, mind szépirodalmat. A versenyek előtt  leginkább a magamban lévő csendekre koncentrálok, megkeresve az adott témában azt a közös pontot, amit saját lelkemmel tudok összehangolni. Minden verseny előtt és megmérettetésen próbálom a legtöbbet kihozni magamból, hiszen ezek a hasznosan eltöltött órák később az én javamat is szolgálják.

– Miből merítitek az ihletet?

– Hilda: Leginkább a környezetünkből, a mindennapi egyszerű helyzetekből merítjük, ugyanakkor motiválni tudnak hozzánk közel álló személyek vagy akár egy-egy mű is.

–  Hilda, mesélj, mit érzel, amikor kiállsz a közönség elé?

– Hilda: Olyankor mindig izgatott vagyok, főleg a fellépés előtti percekben, viszont úgy gondolom, hogy ez az izgatottság hozzásegít ahhoz, hogy az előadás igazán szívből jövő és őszinte legyen. Nem mondanám magam lámpalázasnak, általában ahogy fellépek a színpadra ez a jó értelemben vett félelem átalakul lelkesedéssé, és onnantól megpróbálom a legjobbat kihozni magamból. Örömmel tölt el az, ha egy irodalmi mű képében átadhatok valami nem mindennapit a nézőknek. Ugyanakkor, a verstől és állapottól függően különböző érzelmek fogalmazódnak meg bennem egy előadás során, de ez mindig változó.

– A Vigadó Művelődési Ház előadásaiban is részt vettetek és részt vesztek. Mit jelent nektek ez, mit ad, mivel érzitek többnek, mint egy más előadást?

– Hanna: Mindketten úgy véljük, hogy ez egy nem mindennapi lehetőség. Örömmel töltenek el mind a ráhangolódások, felkészülések, mind az előadások. Hálásak vagyunk, hogy már ilyen fiatalon belekóstolhatunk a színház világába, kipróbálva magunkat ilyen téren is. Mindenképpen magabiztosabbak és nyíltabbak is lettünk. A Lung László Zsolt által rendezett előadásokban sokkal inkább érezzük a családias, elfogadó hangulatot, önmagunkból építhetjük fel az előadás ránk eső részét és a felszabadult alkotói hangulat által sokkal mélyebben érezzük magunkénak ezeket a produkciókat, ellentétben egy más jellegű szerepléssel.

– Hanna, mi a nagy álmod?   

– Hanna: Álmodozni, igaz, sokat szoktam életem elkövetkezendő szakaszáról, jövőképem még csak nagyon halvány körvonalakban rajzolódott eddig ki. Álomként él bennem egy olyan életvitel, ahol a közösség és a család jelentős szerepet játszik, ahol saját értékrendszeremet követve boldog ember tudok lenni és azt csinálhatom, amit igazán szeretek. Azt hiszem egyelőre, ez a legnagyobb álmom.

– Hilda, hol szeretnéd folytatni tanulmányaidat?

– Hilda: Ezen még nem igazán gondolkodtam, egyaránt vonz a színház világa, az irodalom, valamint az orvostudomány is. Mindenképpen olyan egyetem és szakma mellett szeretnék dönteni, amelyben ki tudok teljesedni és élvezhetem azt, amit csinálok.

– Mit csináltok szabadidőtökben?

– Hanna: Annak ellenére, hogy ikrek vagyunk, néhány területen különbözik az érdeklődésünk. Ennek ellenére a legtöbb programon együtt veszünk részt: 10 éve vagyunk aktív cserkészek, zenélünk ifjúsági miséken, együtt tanulunk zongorázni, számos közösségi csoportnak is tagjai vagyunk, és a Cantus kamarakórusban is mindketten éneklünk. Szabadidős tevékenységeinkben eltér, hogy míg egyikünk a Macskakő színjátszó csoport tagja, a másikunk gitároktatással foglalkozik. Bár a napjaink igen mozgalmasak, ha tehetjük, tanulás után szívesen hallgatunk zenét, olvasunk, illetve járunk színházba.

– Sok időt töltötök együtt?

– Hilda: Igen, a napjaink nagy része egy légkörben zajlik (iskolában és iskola után is egyaránt), így magától értetődővé vált egymás közelsége. Nyilván szükségünk van a külön eltöltött időre is, ami alatt azt tudjuk csinálni, ami igazán érdekel, és ennek nem feltétlen kell megegyeznie.