Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Falusi Mariann semmit nem csinálna másképp

Falusi Mariann semmit nem csinálna másképp Vigadó

Falusi Mariann, akinek angyali hangját ezer közül is megismerni, lassan négy évtizede, pontosabban 38 éve van a zenei életben. Az Artisjus-díjas magyar dzsesszénekes, a legendás Pa-Dö-Dö együttes meghatározó tagja, rádiós és televíziós műsorvezető és színésznő gyerekkorától kezdve énekel, így egyszerű és egyértelmű volt számára a pályaválasztás.

Hirdetés
Hirdetés

Mariann vidám személyiség és megszállott utazó is, elmondása szerint az utazás feltölti, kikapcsolja és gondolkodásra sarkallja – vágyai szerint a szomszéd falutól a Föld túlsó oldaláig szabadon utazna. Hamarosan a Sárik Trióval érkezik Kézdivásárhelyre, a Vigadó Művelődési Ház nagytermébe a Jazzkívánságműsor magyarul című produkcióval.

– 38 éve kezdte pályafutását. Melyek ennek a majdnem négy évtizednek a legszebb emlékei?

– Elég sok az a 38 év, nehéz bármit is kiemelni, a Pa-Dö-Dö teljes munkássága az évi minimum 150, de olykor 230 koncert, a szilveszteri nagykoncertek húszezer nézővel. Ott vannak a színdarabok, musical darabok, amelyekben játszottam: volt ebben szegedi Dóm tér, Az Olivér, A rémségek kicsiny boltja, amiben megismertem Lang Györgyit, A gőzben, A cigánykerék és napjainkban a nagy sikerű Menopauza, aztán a vendégeskedések Presser, Jávori Fegya, a Budapest Klezmer Band koncertjein és természetesen a közös munka a Sárik Trióval.

– Volt olyan pont a karrierjében, amikor azt érezte, nem bírja tovább, hogy itt a vége, elég volt?

– Soha egy pillanatig sem jutott eszembe, hogy ne énekeljek tovább, hiszen a zenei sokszínűség, amelyet űzök a kortárs operától a popzenén át a népdalokig mindig izgalmas újabb kihívásokkal tart lendületben.

– Melyek a kedvenc darabjai, zeneszámai, hiszen jó néhánnyal büszkélkedik?

– Nincs kedvenc zeneszámom, mindenevő vagyok a zenében!

– A Pa-Dö-Dö által vált ismertté. Mesélne erről egy keveset?

– A Pa-Dö-dö együttesről egy keveset? Szerintem, aki ismeri, az tudja, hogy milyen, a többieknek minek magyarázzam? Jókedvű és szabad: igen, a Pa-Dö-Dö maga a szabadság.

– Hamarosan Sárik Péterrel érkeznek Kézdivásárhelyre, a Vigadó Művelődési Házba. Hogyan kerültek munkakapcsolatba?

– Mintegy kilenc éve meghívtak New York-ba egy fellépésre, és Petit kértem fel, hogy zenéljünk együtt, aztán mivel hamar kiderült, hogy mennyire jól tudunk együtt dolgozni, úgy döntöttünk, együtt is folytatjuk.

– Mi a szerepe önnek a Jazzkívánságműsor magyarul című produkcióban?

– Peti csodaklassz ötlete a Jazzkívánságműsor, aminek angol változatait már évek óta játssza, és amikor kigondolta, hogy legyen ez magyar számokkal is, amiket a közönség válogathat ki, meghívott, hogy legyek én az énekes szólistája ennek az anyagnak.

– Nem csak énekesként, hanem színészként is elismert. A színház vagy inkább a filmezés áll közelebb önhöz? Melyik szerepére a legbüszkébb?

– A színház a kedvenc, természetesen. Bár a film még több emberhez jut el, így a mai napig emlegetik, amikor szerepeltünk az Angyalbőrben vagy Bereményi Géza Eldorádó című filmjében.

– Miből merít inspirációt a hétköznapokban? Mivel tölti szabadidejét?

– Szabadidőmet a kertben töltöm, esetleg a Balatonon a kutyákkal, teknősökkel, illetve imádok hátizsákkal a hátamon utazni, hiszen mindenki tudja rólam, igazi nagy utazó vagyok.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások