25 éves a mazsorettcsoport

A kézdivásárhelyi ifjúsági fúvószenekar 1993-ban alakult meg a Tanulók Klubjában. Rá két évre csatlakozott hozzuk a Romániában elsőnek létrejött mazsorettcsoport. A táncos lányok idén ünnepelték volna fennállásunk 25. évét, azonban a kialakult helyzet miatt, az ünnepség elmaradt. Kis Katalinnal, a mazsorettcsoportok koreográfusával és művészeti vezetőjével beszélgettünk.

– Ha az elmúlt időszak nem a koronavírus-járványról, a szigorításokról és a karanténról szólt volna, most másról kérdezném, de arra vagyok kíváncsi, mivel töltötte ki azt az időt, amelyet egyébként a gyerekkel való foglalkozásra fordított?

– A kialakult helyzet miatti időszakot leginkább olyan dolgokkal töltöttem, amelyekre nem volt időm az elmúlt években: takarítottam, meszeltem, a ház körüli teendőkkel foglalkoztam, egyszóval fizikai munkát végeztem. Évek óta ez az első olyan alkalom, hogy a személyes dolgok kerültek első helyre, és nem a klub. Így a felgyülemlett munkát most volt időnk elvégezni.

– Eközben tartották-e a gyerekekkel a kapcsolatot?

– Hivatalosan nem, de néhanapján, amikor lehetőség adódott, összefutottunk, hiszen egy csoport szempontjából nem lehet az, hogy egy fél évig nem találkozunk. A gyerekeknek voltak otthoni feladatai, viszont ez nem működött, mert a balettet nem lehet online tanulni. Részt vettünk online versenyeken is elég sok gyerekkel, persze itt csak egyéni produkciókkal lehetett jelentkezni. A nyár elején újra találkoztunk a gyerekekkel, hogy lássam őket még a hosszú szünidő előtt.

– Pontosan hány éve indult a Tanulók Klubja, a mazsorettcsoport? Hogyan kezdődött?

– 1993-ban indult a fúvószenekar környékbeli fiatalokkal, akik tehetségesen játszottak valamilyen hangszeren, mi, a mazsorettcsoport rá két évre csatlakoztunk hozzuk. Az idén lettünk volna 25 évesek, amit ebben az évben, április 4-én ünnepeltünk volna, de az ünnepség elmaradt a vírus miatt. Az idei gálán apa-lánya táncokat is láthattak volna a jelenlévők. Rossz érzés volt, hogy nem tudtunk közösen ünnepelni.

– Nehéz volt az indulás? Nem volt akkor még sem internet, se online tér: hogyan toborozták a tagokat?

– A Tanulók Klubjának több különböző táncköre volt, ezekből a gyerekekből válogattuk össze a mazsorettcsoportot. Úgy kerültünk kapcsolatba ezzel a műfajjal, hogy Rétyre, a fúvószenekar találkozóra jöttek határon túli zenészek mazsorettek kíséretében, és mivel a mi zenekarunk is járt a rétyi fesztiválra, így mi is megpróbáltuk, hogy kialakítsunk egy ilyet, ami tetszett a gyerekeknek is. A kezdetekben cukros zsákokból varrtuk a pomponokat…

– Az elmúlt 25 év során mi volt a legnehezebb feladat munkája során?

– A legnagyobb gondot az öltöztetés okozza, 25 évembe telt, hogy tudjunk vásárolni egy rend olyan mazsorettcsizmát, amelyben a határon túliak is táncolnak. De még így is sokkal magasabb szinten állnak a külföldiek ezen a téren, mint mi. A legtöbb kelléket és ruházatot egyesületi pénzből, szponzorpénzből vásároljuk, illetve a szülők minden hónapban beszállnak egy minimális összeggel.

– Rendszeresen jár a csapat fellépésekre, külföldi turnékra. Versenyeken is szoktak részt venni?

– A kialakult helyzet miatt idén kimaradt az a németországi versenyünk is, amelyre három éve készülünk. Két évet gyűjtöttük a pénzt az útra, de sajnos nem tudunk menni. Emellett legtöbb fellépésünk is elmaradt ebben az évben, mind a belföldi, mind a külföldi turnék egyaránt. Persze, járunk versenyekre is a nagyobb korosztályos csoportokkal.

– És milyenek az eredmények?

– Minden kategóriában szereztünk már díjat: országos első helyezéstől második, harmadik díjig egyaránt.

– És ilyenkor mit kapnak a gyerekek?

– Maga a verseny hangulata és egy érem a díj, meg persze rengeteg tapasztalat, amit ott szereznek.

– Látszik, hogy imádja ezt a műfajt. Hogyan fogalmazná meg, miért jó a mazsorett?

– Azért, mert szép. Egy olyan műfaj, ami a nőiességet képviseli, és mindenki szemében ámulatot ejt. Egyaránt hat a lélekre, és tetsző a szemnek. Különleges és egyedi táncműfaj. De a legfontosabb az, hogy a gyerekek is imádják.

– A térségben elismerően mesélnek a csoportról. Ez talán igazi sikernek mondható. Gondolta volna ezt a kezdetekor?

– Romániában mi voltunk az első mazsorettcsoport, utánunk alakult meg Nagyváradon is egy, de nekik már sokkal könnyebb dolguk volt, hiszen közel voltak a határontúliakhoz, így több lehetőségük volt inspirációt szerezni ezen a téren. Számomra az a legnagyobb elégtétel, hogy látom, hogy akik 16 évig nálam mazsoretteztek, ma hol tartanak az életben.

– Mik a jövőbeli elképzelések ezen a téren?

– Még nem tudok erről mit mondani, ez függ a vezetőinktől, hiszen ezt a műfajt nem lehet otthon, online tanulni. Az online oktatással nem tudom átadni a gyerekeknek azt, amit én tanultam, sem az érzést, amely ehhez társul. Egyre többet szeretnénk fellépni, szerepelni, de ez jelenleg most még nem rajtunk múlik. Engem személy szerint nagyon megviselt ez az időszak, hiányoztak a lányok, és persze az, hogy nincs az a nagy pörgés az életünkben.

– Térjünk át kicsit önre, hol járt iskolába?

– A Gábor Áron Szaklíceumban jártam a középiskolát, az első osztályt Kovásznán kezdtem, de mivel a szüleim elváltak, így kerültem a Turóczi Mózes Általános Iskolába, majd azért esett a választásom a Gábor Áronra, mert az volt az egyetlen iskola, ahol engedtek sportolni. Az egyetemet Bukarestben, a testnevelési főiskolán végeztem.

– Mivel tölti a szabadidejét?

– Számos filmet megnéztem az utóbbi időben, és rengeteg időt töltöttem a zöldben, illetve kertészkedtem.

– Van olyan dolog, amit megbánt az élete során?

– Nem tudom, azt hiszem, nincsen.

– Ha most elutazhatna valahová, merre venné az irányt?

– Messze nem mennék, Báznára utaznék, ahol van egy hatalmas strand, de az én kedvencem a benti, sós, meleg vizes medence, mert ott mindig kikapcsolódhatok és ellazulhatok.