Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Vidékiek készüljenek

A Kovászna Megyei Művelődési Központ megyei szintű vetélkedőt hirdet vidéki iskolákban tanuló V–VIII. osztályos diákoknak, amelyre a jelentkezési határidő november 13., 12 óra. A vetélkedő célja a Kovászna megyében létező népi mesterségek népszerűsítése és helyi értékként való tudatosítása, különösen a fiatalok körében.

A fődíj egy 1000 euró értékű vásárlási utalvány a DEPO cég jóvoltából, amely a településen kiválasztott mesterségen belül egy vagy több mester műhelyének felszerelésére is fordítható. Emellett a Megyei Művelődési Központtól az első díjas csapat a választott mesterség népszerűsítésére több ezer lej értékű szóróanyagot, valamint a második helyezett értékes könyvcsomagot nyer az iskolájának. Az első három helyezést elérő csapat tagjai pedig egy ötnapos, népi mesterségekről szóló táborban vehetnek részt 2018 nyarán a csernátoni Haszmann Pál Múzeumban.

A vetélkedő alatt 4 próbát kell kiállni a benevezett csapatoknak, az egyikre egy egész hónapjuk van, a többi feladatot pedig hetenként kapják meg. A megoldásokat írásos, képes, digitális dokumentációk formájában kell a szakmai zsűrinek továbbítani. A döntőre december 19-én kerül sor Sepsiszentgyörgyön.

A vetélkedőre minden iskolából egy csapat nevezhet be, amelynek hat diákból és egy tanárból kell állnia. Iratkozni az office@cultcov.ro elektronikus postacímre küldött digitális levéllel vagy személyesen lehet a művelődési központ székhelyén (Szabadság tér 2. szám), naponta 9-16 óra között. A vetélkedővel kapcsolatos bővebb információk megtalálhatók a www.kultkov.ro honlapon vagy az intézmény Facebook-oldalán.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2017. november 7., 6:02
    ÉRTÉKELÉS: -1

    Örvendetes, hogy ennyi pénzt szánnak a verseny, jobban mondva a versenyben részt vevő műhelyek, iskolák díjazására, és dicséretes az is, hogy a diákok jutalomtáborban részesülnek. Mégis szóvá tenném, hogy talán nagyobb motivációt eredményezne úgy a diákok, mint a pedagógusok körében, ha a több ezer lejt nem a szóróanyagokra szórnák el, hanem a jutalomtábort mellé a versenyző diákok és felkészítő pedagógus munkáját is jutalmaznák belőle.