Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Vártán a pillanatok őrzői

Vártán a pillanatok őrzői Kultúra

Díjátadóra és kiállításmegnyitóra hívta szombaton este a sepsiszentgyörgyi Teinbe A pillanat őrzői című országos fotópályázat résztvevőit a Kovászna megyei Művészeti és Népiskola. Az eseményre sokan egy alig véget ért workshopról érkeztek, a kívülállónak úgy tetszett, az alkotás öröme egyúttal nyugodttá és nyitottá tette az embere-ket, a díjazás jó hangulatban zajlott.

Hirdetés
Hirdetés

A fotópályázatot idén másodjára hirdették meg: tavaly a Népiskola vezetői úgy gondolták, ezzel teremtenek lehetőséget az ország 15 hasonló intézményében a fotós tanfolyamokon résztvevőknek, hogy felmutassák tudásukat. Idén már országos szintre emelve, mindenki számára nyitottan zajlott a verseny, amelyre közel harminc résztvevőtől több száz fotó érkezett egész Erdélyből és a Kárpátokon kívülről. Az eddig meghirdetett makro, természetfotó és portré kategória mellé idén a sportfotó is odakerült, de jövőre remélhetően még tovább bővül a lista, mondta a díjazott alkotásokból nyílt kiállítás megnyitóján Huszár Szilamér, a Művészeti és Népiskola fotószakosztályának koordinátora. Egyúttal megragadta az alkalmat, hogy egy-egy virágcsokorral megköszönje két kolléganője, Komán Eszter és Szántó Zsuzsa munkáját, amellyel hozzájárultak a kiállítás létrejöttéhez.

Gáj Nándor intézményigazgató arról szólt, hogy a falakon látható fotók nemcsak reprodukciók, bizonyos technikát felvonultató képek, igazából azt tükrözik, ami a fotós szívében van, mert – idézve A kis hercegből – „jól csak a szívével lát az ember”. Arra biztatta a megjelenteket, vegyenek részt a Népiskola műhelymunkáin.

A rövid bevezető után Huszár Szilamér és Gáj Nándor rátértek a díjazásra: minden kategóriában a három első helyezettnek, a zsűri, a Népiskola és a közönség különdíjasának nevét kiáltották. A zsűrit Both Gyula, a marosvásárhelyi Marx József Fotóklub elnöke, Halmágyi Zsolt csíkszeredai sportfotós, Ovidiu Daniel Pop, a nagyváradi Varadinum fotóklub elnöke és Huszár Szilamér alkotta, illetve a közönség, amely korábban a Facebookon szavazhatott a képekre. Bár a távolabbi pályázók nem jelentek meg személyesen átvenni a díjakat, a taps nekik is kijárt, mint ahogy az estet gazdagító zenei betét előadóinak, Filip Zsombornak és Kakai Nórának, akik gitár-, illetve fuvolajátékukkal szereztek kellemes perceket a jelenlevőknek.

Huszár Szilamér szerint a Népiskola fotoszakosztályának idei felfedezettje, Veres Katalin zágoni pályakezdő fotógráfus, aki túl van már az első egyéni kiállításán, több országos csoportos kiállításon is kapott lehetőséget alkotásaival bemutatkozni. A jövőre nézve a 14 éves Máté Bence veheti át ezt a stafétát, a mezőny legfiatalabbjaként sportfotóival vett részt A pillanat őrzői pályázaton.

Bence lapunknak elmondta, otthon egy kis kompakt géppel kezdte a fényképezést, majd látták, hogy jól megy neki a fotózás, így kapott egy komolyabb készüléket, egy Nikon D1300-ast, amivel az OSK 2. csapatának meccsein fotózott, de igazán Halmágyi Zsolt műhelymunkáin lendült bele a sportfotózásba.

Meglepődve és örömmel tapasztalta, hogy képei bekerültek a Háromszékbe és a Nemzeti Sportba is. A szombati portréfotós workshopot sem hagyta ki, és látja maga előtt a célt: egy szentgyörgyi lapnak vagy egy helybeli csapatnak a sportfotósa lenni.

Fotó: Klárik Lóránt

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások