Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Várják a táncos lábú fiúkat

Várják a táncos lábú fiúkat Kultúra

Ötödik alkalommal szervezik meg a Székelyföldi Legényesversenyt november 10-én, Sepsiszentgyörgyön, amely idén a Küküllő menti legényes táncokra fókuszál. A vetélkedőt a 30. Népzene- és Néptánctalálkozón, a Sepsi Arénában rendezik meg, jelentkezni november 7-ig lehet.

A Háromszék Táncegyüttes és a Lajtha László Alapítvány közös rendezvénye évről évre a legényes táncfolklór gazdag hagyományát igyekszik feltárni, szem előtt tartva annak improvizatív jellegét, és utat adva a szabad, illetve egyéni táncalkotásnak is. Az egyetlen táncos vetélkedő Székelyföldön, amely fontos szakmai fórumként igyekszik erősíteni és motiválni a hagyományos néptánc generációk közötti átörökítését.

Az 5. Székelyföldi Legényesverseny a Küküllő menti legényes táncokat állítja középpontba, a vetélkedő két részből áll. Az első részben a versenyzőknek egy kötelezően megadott táncfolyamatot kell bemutatniuk: a kötelező tánc idén ifj. Gilyén Miklós pontozója Küküllődombóról. A kapcsolódó gyűjtés megtalálható a Háromszék Táncegyüttes honlapján. A második részben a versenyző szabadon építkezhet bármelyik Küküllő menti adatközlő táncából, de bemutathatja a vidék motívumkincséből inspirálódott saját legényesét is.

A versenyen kizárólag amatőr, hivatásos együttesben nem táncoló fiatalok vehetnek részt. A következő, pénzjutalommal is járó díjakat lehet elnyerni: Az év kiváló legényes táncosa, A legényes újraalkotója, Hiteles előadó, Közönségdíj, és további különdíjak. A vetélkedő különlegessége, hogy a szakmai zsűriben maga Gilyén Miklós, A Népművészet Mestere címmel kitüntett küküllődombói hagyo­mány­őrző is jelen lesz. A zsűri további tagjai: Farkas Tamás, Módos Máté, Varró Huba és Melles Endre. A részletes versenykiírás, a videóanyagok és a jelentkezési lap elérhető a Háromszék Táncegyüttes honlapján. A vetélkedőre november 7-ig lehet jelentkezni, a részvétel ingyenes.

Az 5. Székelyföldi Legényesverseny része a 30. Népzene- és Néptánctalálkozónak. A jubiláló rendezvény fő programsorának a Sepsi Aréna ad otthont november 10-én, ahol gazdag, minőségi kínálattal várnak minden korosztályt. A délelőtt folyamán bemutatkoznak a Kovászna megyei gyermek és ifjúsági néptáncegyüttesek, gyermekkoncertet tart a Kolompos együttes, továbbá lesznek kézműves-foglalkozások és gyermekjátékok is. A találkozó programjában ugyanakkor a könyvbemutatók és szakmai előadások is helyet kapnak, de lesz kézművesvásár, jótékonysági nagykoncert öreg zenészek megsegítésére, ki lehet próbálni a virtuális Hagyományok Házát, ünnepi gálaműsor keretében színpadra lépnek a meghívott hagyományőrzők, valamint a házigazda Háromszék Táncegyüttes is, majd a Magyar Állami Népi Együttes mutatja be a Megidézett Kárpátalja c. produkcióját. A rendezvény ideje alatt Ádám Gyula fotóiból készült tárlat lesz a helyszínen, illetve Kallós Zoltán Alapítvány által felállított fotókiállítást is megnézhetik az érdeklődők. A találkozó előestéjén, november 9-én a Magyar Állami Népi Együttes Tánckánon c. előadását lehet megtekinteni 19 órától a Tamási Áron Színház nagytermében. Mindkét estén nagy táncházat szerveznek, ahol a magyarpalatkai, a szászcsávási, a Kedves, a Tokos, a Folker és a há­zi­gazda Heveder zenekarok gondoskodnak a jó hangulatról – pénteken este a színház előcsarnokában, szombaton az Arénában.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük