Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Ünnepelt a Tanulók Háza

Ünnepelt a Tanulók Háza Kultúra

A kézdivásárhelyi Tanulók Klubja szombaton a sportcsarnokban mintegy háromszáz fős, többnyire szülőkből álló közönség előtt ünnepelte 45. születésnapját.

Az ünnepségen a fúvószenekar akkordjaira a Tündérek, a Szivárvány, a Százszorszép, a Sáskák, a Nagy-mazsik, a Pillangók, a Katica 1. és Katica 2., valamint a Nevenincs mazsorettcsoportok kápráztatták el táncaikkal a nagyérdeműt, miközben a klubnál legalább öt évet eltöltött tagokat emléklappal ajándékozták meg. Gligor Zoltán 1987. március 1-je óta tanít a klubban. „Akkor a fotó- és filmkört vezettem, kezdetben 8, majd 16 mm-es filmeket készítettünk, ezeket a mai napig őrzöm, csakúgy, mint a működőképes, 16 mm-es vetítőgépet. Közben a fotókör megszűnt, tizenhárom éve elektronikai barkácsolást tanítok” – mesélte.

Jancsó László 2003-ban került a klubhoz. „A modellezőkör a klub, a szülők és szponzorok támogatásával működik. Igyekszünk olcsó, könnyen hozzáférhető anyagokból dolgozni, parketta-alátéttől hablemezen át mindent felhasználunk. Van, aki óvodás korban kezdte, és egyetemistaként is visszatér hozzánk.”

A Gyergyai Barna által 24 éve vezetett fúvószenekar igen népszerű a fiatalok körében. „Évről évre egyre többen jelennek meg a próbákon, ebben a tanévben is mintegy húszan iratkoztak be. Sok egykori tanítványom a zenei pályát választotta, közöttük vannak zenetanárok és hivatásos zenészek egyaránt” – nyugtázta örömmel. Kis Katalin huszonhét éve dolgozik a klubnál, és huszonkét éve irányítja a mazsoretteket. „Jelenleg kilenc mazsorettcsoportunk van, akikre roppant büszke vagyok, csak a múlt héten három eseményen bizonyították rátermettségüket” – jegyezte meg.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások