Felhívás!

Újraindult a Tudástár

Újraindult a Tudástár Kultúra

Szerdán startolt a Tudástár előadássorozat második kiadása a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Házban. Elsőként Kincses Kálmán lépett a közönség elé, aki a Szent Korona történetéről és képi üzenetéről tartott előadást. A református lelkész visszatérő meghívottja a Tudástárnak, a nyári sorozatot is ő zárta.

Szerdán este hat órakor szép számban érkeztek vendégek a Vigadó dísztermébe, akiket Sárkány Hanna, a Wegener Pro Sanitate Alapítvány programfelelőse, a Tudástár előadássorozat szervezője köszöntött.

– Körünkben köszönthetjük Michaela Wegenert, a Wegener Pro Sanitate Alapítvány társalapítóját. Ezúton is köszönjük, hogy általuk támogathatjuk és segíthetjük a rászorulókat, az egyesületeket, az idősebb nemzedéket és a gyerekeket. Hálásak vagyunk, hogy a Tudástár előadássorozatot is létre tudtuk hozni – mondta.

Köszöntőjében kiemelte, Kincses Kálmán előadását úgymond a nézők kérték, ezért tért vissza a református lelkész, hiszen előző előadásával is elkápráztatta a nézőket.

– Mitől szent a magyar korona? Valóban két részből áll? Küldték vagy visszaküldték? Lehet-e koronázni Szent Korona nélkül? Milyen üzenetek fogalmazódnak meg a figurális zománcképekben? Kérdéseinkre úgy keressük a választ, hogy megértsük, miért ragaszkodik egy nemzet a koronához – vezette fel Kincses Kálmán előadását.

A továbbiakban egy tartalmas, kétórás vetített képes bemutatót hallgathattunk és nézhettünk végig. Kincses igyekezett a fent említett kérdésekre úgy adni választ, hogy közben a történelmi, de a hitbéli környezetet is átlássuk, ezáltal értve meg a zománcképek üzenetét. Ugyanakkor hallhattunk tényeket és legendákat, valamint azok különbözőségeire is rámutatott.

A Tudástár előadás sorozatot a Wegener Pro Sanitate Alapítvány hozta létre, partnerségben a Vigadó Művelődési Házzal és a kézdivásárhelyi polgármesteri hivatallal. A következő előadás szeptember 21-én lesz, szintén 18 órától Sebestyén Judit a gyógynövények mindennapi használatáról beszél majd.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.