Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Újra A Dalban

Újra A Dalban Kultúra

Az anyaországi Szabó Ádám és a kézdivásárhelyi Katona Tamás nevével fémjelzett yesyes zenekar újra benevezett az Eurovízió elődöntőjébe, vagyis ADal 2019-be. A pop, down tempo, future bass és drum and bass stílusban zenélő együttes ezúttal olyan slágerrel rukkolt elő, amit a 24 milliós feliratkozóval rendelkező amerikai Trap Nation csatorna is megosztott. Katona Tamást kérdeztük az új dalról és a versenyről.

– A Trap Nation az egyik legnagyobb repost promo zenecsatorna, hogy jutottatok el odáig immár második alkalommal is?

– Danka Dávid (Walston) által, ugyanis ő csinálta az első remixet az I let You Run Away című számunkhoz, ami már több mint 4 millió lejátszásnál tart világszinten, azóta is folyamatosan dolgozunk együtt. Ennek a közös munkának az új gyümölcse az Incomplete (Tökéletlen) című számunk. Az első dalunknak is nagyon jó fogadtatása volt. Egyszerűen hihetetlen érzés volt látni azt, hogy a videoklip alatt percenként 4–5 ezerrel nőtt a lejátszások száma, közel egy hét alatt pedig túllépte a félmillió lejátszást, ezt az érzést, azt hiszem, soha nem fogjuk elfelejteni. 63 ezer ember kedvelte csak azt az egy dalunkat, ez számunkra felfoghatatlan, és elképesztően hálásak vagyunk érte.

 – Miért neveztetek be ismét A Dalba?

– Ez a verseny számunkra egy nagyon jó platform, ahol új embe­re­ket tudunk elérni, szóval nem csak a versengésről, a nyerésről szól nekünk A Dal, hanem arról, hogy minél több emberhez juthassunk el.

Hirdetés
Hirdetés

– Az új dalotok miről szól?

– Az Incomplete az életünk egy hiányzó puzzledarabkájáról szól, ami nélkül nem érezzük magunkat teljesnek. Reméljük, hogy sokaknak erőt fog adni.

– Ez is angol, és mint mindig, ezúttal is feltevődik a kérdés, hogy miért?

– Miért ne? Nagyon szeretnénk nemzetközi szinten is építkezni a zenekarral, és mi alapból jobban kedveljük az angol nyelvű dalokat, de ígérem, hamarosan új magyar számmal is jelentkezünk.

– A Trap Nationon olvasható kommentek szerint sokan szeretnének titeket ezzel a dallal azEurovízióban látni. Ti elképzeltétek magatokat már ott?

– Inkább nem képzelődünk! Nagyon jól esik, hogy ennyien szeretnek minket, és ez a lényeg, ezért is neveztünk be, hogy minél több emberhez eljusson a dalunk, a hírünk.

– Mikor láthat titeket élőben a háromszéki közönség?

– Nagyon reméljük, hogy a nyár folyamán. Már alig várjuk, mindig imádunk Erdélyben turnézni.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2019. február 6., 18:46
    ÉRTÉKELÉS: 10

    Jo feje van a gyereknek,mi bajotok vele.Ilyen a showbiz. Itt mindenkit elrontanak, aki ide bejut. A nehai Freddy Mercury sem volt buzi, de a showbiz ,sajnos azt csinalt belole. Ettol fuggetlenul a Queen dalait ma is meghallgathatja barki,mert egy szuper egyuttes volt. Nem kell mindenbe belekotni gyerekek !