Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Tovább éltetik a székelyföldi produkciót

Tovább éltetik a székelyföldi produkciót Kultúra

Két sikeres bemutató után újra a játéktéren találkoztak az István, a király Székelyföldi Nagyprodukció szólistái, alkotói és rockzenekara, és sajtótájékoztató keretén számoltak be az elmúlt időszakról. Az eseményen két fontos következtetés született: szándék szerint lesz folytatása a nagyszerű előadásnak, valamint az, hogy létrejött egy székelyföldi társulat, amely még sokat akar dolgozni Sepsiszentgyörgyön.

Hirdetés
Hirdetés

Bár a közönség minden este cserélődött, a kirobbanó energia újra és újra átjött – ezt erősítették meg a produkció szólistái is. A sajtótájékoztatón ők is megosztották gondolataikat, mellettük pedig Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere; Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke; Vargha Fruzsina, Sepsiszentgyörgy alpolgármestere; Orza Călin rendező-koreográfus; Dancs Zsolt producer; Szilágyi Zsolt Herbert zenei vezető; Werner Gábor karmester és Makkai Kálmán, a hattagú rockzenekar képviselőjeként kaptak szót.

Dancs Zsolt elmondta, hogy a szerzőpárost és a rockoperát képviselő Rosta Mária jogtulajdonos, producerasszony régi terve, hogy erdélyi színészek is színpadra vigyék az előadást. És íme, az álom valóra vált: a kultúra iránt őszintén elkötelezett Sepsiszentgyörgy, a szervezési tapasztalat, illetve az intézményi háttér, amit az önkormányzat biztosított, lehetővé tette a szentgyörgyi premiert. Az előkészítési folyamat és a színpadi megvalósítás Rosta Mária producerasszony tanácsai és útmutatása szerint történtek – hangsúlyozta, majd őszinte örömét fejezte ki, hogy a városi és a megyei önkormányzat intézményei, valamint az elkötelezett szervezőcsapat áldozatos munkája következményeként megszületett egy székelyföldi társulat, amely tovább élteti a rockoperát, és elszánt az újabb feladatokra is.

Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere a teljes alkotóstábnak megköszönte azt a „fantasztikus erőt és energiát, amit a színpadról közvetítettek, ami minden eddigi visszajelzés szerint életre szóló élményt jelentett a nézőknek, én egészen biztos, hogy ebből az energiaforrásból még évtizedekig tudok meríteni, amikor szükségem lesz rá”. A polgármester azt mondta, hogy azt szeretné, hogy ez a csodálatos élmény ne csak 15.000 emberhez jusson el, ezért a produkciót jövő augusztusban is itt, Sepsiszentgyörgyön, a Sepsi Arénában játszanák újra. „Ezt a csapatot, fantasztikus közösséget kár lenne szétbontani, szeretném, hogy ők is kötődjenek Szentgyörgyhöz” – fejezte be mondandóját.

Tamás Sándor megyetanácselnök gyerekkorát idézte meg a bemutató, amikor rongyosra hallgatta a lemezeket. Szerinte egy élő előadás nem hasonlítható össze semmivel, „nagyon nagy erőt és izgalmat ad, hol Istvánnak drukkoltam, hol Koppánynak” – fogalmazott. „Mi, székelyek a történelem során bármit is be mertünk vállalni, de lehet hogy a 80-as, 90-es évek elején még a székelyek sem merték volna bevállalni ezt a produkciót. Viszont ebben a formában ez a produkció Kárpát-medencei szintű lett” – summázott.

Vargha Fruzsina, Sepsiszentgyörgy alpolgármestere azokat az időket elevenítette fel, amikor még ő is hasonló közegben dolgozott. „Tudom, hogy hányszor kell nagyot nyelni, mély levegőt venni, szalonképesen fogalmazni, mosolyogni, amikor nem esik annyira jól, ezért köszönöm különösen a befektetett munkát” – fogalmazta meg az alpolgármester, majd vállalást is tett, miszerint ha jövőre tényleg újra megvalósul a produkció, szeretne hangsúlyosabban jelen lenni.

Orza Călin rendező-koreográfus nagy megelegedésnek nevezte, hogy idáig eljutott a produkció, és mindazt az áldozatot, amit a siker érdekében be kellett vállalni, meghozták. „Ahhoz, hogy a közönséget megrendülve engedjük el, nekünk meg kell mártozni a pokol vízében. Nem lehet áldozat nélkül művészetet csinálni. Azt eldöntöttük, hogy egy komolyan vehető előadást viszünk színre, amelynek végén büszkén állunk és énekeljük el himnuszainkat” – hangsúlyozta. Orza Călin a táncosokat és a látvány-, valamint hangzásvilággal foglalkozó stábot is méltatta: „Három hivatásos együttes és egy műkedvelő együttes táncosai élénkítették a próbák hangulatát, a Háromszék Táncegyüttes, a Bekecs Néptáncszínház, az Udvarhely Néptáncműhely hivatásosai a színpadi játék dinamizmusát, képi mozgalmasságát és drámaiságát fokozták, míg a Kincskeresők lányai Réka játszótársaiként a jelenetek líraiságát, finomságait emelték ki. Mindnyájuk lelkesedése és a próbákon tanúsított odaadásuk rögtön áthatotta és ezáltal fokozta az énekesek teljesítményét, jelentősen növelve az összhatás erejét. A három meghívott táncművész, Kocsis Hunor, Tüzes Csilla és Cseke Ágnes, illetve a Háromszék Táncegyüttes tánckarvezetője, Melles Endre kreatívan kapcsolódott a koreográfiai folyamatokhoz, részmunkát vállalva a jelenetek kidolgozásában. Nagyra becsülöm a hozzáállásukat, az előadás sikere méltón köthető a táncosok teljesítményéhez is. Az előadás képi világának létrehozói, György Eszter jelmeztervező, Rancz Andráz látványtervező és Majoros Róbert világítástervező, valamint Kádár Elemér díszlet- és kelléktervei meghatározó jelentőségűek voltak. Méltatni szeretném Fábián Levente és az Alfa Sound csapatát is, akik felépítették az előadás négyszintes játékterét, illetve a hangosítás igényes munkáját is nívósan biztosították.”

Dancs Zsolt producer szerint mindenkinek egy más időszámítás kezdődik az előadás után, és a 400 fős társulat kemény és alázatos munkája újat alkotott, megoldotta a lehetetlent is: az István, a király rockoperát száz százalékban élőben vitték színre. „Ez a társulat nem széledhet szét, a továbbiakban is együtt kell maradnia” – fogalmazta meg a producer.

Szilágyi Zsolt Herbert a produkció zenei vezetője elmondta: azt szeretné, hogy Sepsiszentgyörgy az erdélyi kultúra fellegvára legyen, és ha ilyen szintű produkciókat tudnak létrehozni és más jellegű kultúrát is tudnak a régióba sűríteni, akkor jó esély van, hogy mindenki felnézzen Sepsiszentgyörgyre.

Werner Gábor karmester még gondolkodási időt sem kért, amikor felkérték a produkcióra. „Már az első workshopon professzionálisan szólalt meg a zenei alap, amelyet a rockzenekar biztosított. Ez engem végtelenül megnyugtatott, mert tudtam, hogy ha ilyen fundamentumot tettek le, akkor arra könnyű lesz építkezni. Egy olyan szimfonikus zenekart összeállítani, mint amit Filip Ignác összeverbuvált, nem egyszerű feladat, a régióból mindenhonnan bekapcsolódtak a kiváló hangszeresek. A szándék révén, ahogyan ők ebbe a produkcióba beültek és elkezdtek dolgozni, pár nap alatt társuláttá kovácsolta őket. A kórusok hónapokig tartó munkáját is méltatnom kell, hiszen nem egyszerű a távolságok miatt őket is vezetni, de látom a tekinteteken, hogy figyelnek és lelkesek, kiválóan működünk együtt” – fogalmazott.

A rockzenekar képviseletében Makkai Kálmán kért szót, és elmondta: ez egy hathengeres motor, sok lóerővel benne, ahol minden henger a megfelelő időben, a megfelelőképpen viszi ezt a motort. „Nagy teher nehezedik ránk, hiszen ez egy rockopera. Emlékszem, az első találkozáskor Werner Gábor vette a kottát, és hangról hangra lekövette a próbánkat, utána pedig gratulált. Ez hatalmas erőt adott, akkor tudtuk, hogy ez számunkra működni fog” – majd azzal zárta gondolatait, hogy jobb énekeseket nem is kívánhat magának egy rockzenekar.

A nyilatkozatok után a szólisták is megosztották élményeiket. Szabó Előd, a produkció Tordája azt mondta, az 50 éves jubileumát ezzel a zenekarral és itt fogja ünnepelni, Ritziu Ilka-Krisztina, aki Rékát játssza az előadásban pedig úgy fogalmazott: legalább annyira jó volt a másik szereposztást kívülről nézni, mint színpadon állni. „Annyira büszkék tudtunk lenni mindenkire, jó volt érezni, hogy attól, hogy én ülök egy széken és nézlek titeket, attól ugyan úgy ott vagyok veletek. Ezt az érzést nem cserélném le semmire”. Kis-Lukács Bernadett szerint második otthonává vált ez a közösség és Sepsiszentgyörgy is, „és akkor realizáltam, hogy igazából hol vagyok, amikor augusztus 20-án épp nem volt énekelnivalóm, és hallgattam a kollégáimat mellettem a színpadon”. Ferencz Csabának nem adatott meg, hogy elölről lássa a produkciót, hiszen folyamatosan szerepben van, de óriási dolognak tartja, hogy összejött ez a társaság és ilyen szolgálatot teljesít. Szép Gyula Bálint a kulisszák mögötti hihetetlen energiákat illette, és azt, hogy mindenki a maximumot adja magából. Szabó Enikő szerint nincs lehetetlen, csak tehetetlen, és minden valóra válik, ha van tettrekészség.

Antal Árpád polgármester újságírói kérdésre válaszolva úgy fogalmazott: egyeztetnek a jogtulajdonossal, mert szeretnék, ha Erdély fővárosában, Kolozsváron, illetve a nemzet fővárosában, Budapesten több néző előtt mutatkozhatna be a székelyföldi előadás. Veszprém Sepsiszentgyörgy testvérvárosa, és a 2023-as Európa Kulturális Fővárosa címet nyerte el, ott is helye lenne a székelyföldi produkciónak. Ugyanakkor fontosnak tartja, hogy Sepsiszentgyörgyhöz kössék az előadást, minden évben legalább 15 ezer ember láthassa, kulturális turizmus épülhessen rá, hiszen az István, a király rockopera egy nemzetpolitikai intézmény, amelyet folyamatosan újabb tartalmakkal lehet feltölteni.

 (közlemény)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások