Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Tizenhárom mázsányi olvasnivaló a háromszéki könyvtáraknak

Tizenhárom mázsányi olvasnivaló a háromszéki könyvtáraknak Kultúra

Egy budapesti egyesület tizenhárom mázsányi könyvet gyűjtött össze, a múlt hét végén hozták el Kézdivásárhelyre. Az adományban azon háromszéki könyvtárak részesülnek, amelyek működnek ugyan, de szegényes, illetve elavult az olvasnivalójuk.

Bába Szilvia és Junghausz Rajmund már korában is szerveztek gyűjtést Újbudán, az ottani önkormányzati testület tagjaikét. Idén úgy látták jónak, ha mindezt a Szeretem Újbudát nevű egyesületük égisze alatt bonyolítják le. Iskolákban, különböző fórumokon közzétett felhívásukra, illetve az előzetes, napokig tartó válogatás után összesen 1300 kilót nyomó új vagy újszerű állapotban levő kötet gyűlt össze, annak nagyobbik részét tudták most elhozni, a többi egy következő fuvarra vár.

Bába Szilvia és Junghausz Rajmund a könyvek lepakolásában is segédkezett

Ezzel tulajdonképpen a Bod Péter Megyei Könyvtár és a Tegyünk Kézdiszékért Tömörülés év eleji, Szívből jövő könyvajándék elnevezésű, a két évvel korábbihoz hasonló felhívásának tettek eleget – tudtuk meg Csüdör Katalintól, a megyei intézmény vidéki könyvtárakért felelős szakirányítójától –, amely révén 2005 után megjelent ifjúsági és gyerekkönyveket terveztek gyűjteni a községi könyvtárak számára (ez az akció egyébként április 24-ig tartott). Kovászna Megye Tanácsa pályázati rendszere révén ugyanis számos ilyen intézményépületet sikerült rendbe tenni az elmúlt időszakban, ám közülük csak tizenhárom működik, és ezek könyvállománya is felújításra szorul, hiszen legutóbb az 1980-as években gyarapították a leltárukat.

Az anyaországi gyűjtésszervezők elmondták, ezúttal inkább felnőtteknek szóló ismeretterjesztő könyveket, verses és novellásköteteket, krimiket, bestsellereket, a szórakoztató irodalom műfajához sorolható köteteket vártak a felajánlóktól, és a begyűlt mennyiség a két évvel korábbi kezdeményezés sikerét is túlszárnyalta. Az adományt Szentkatolna község könyvtárában pakolták le, a Tegyünk Kézdiszékért Tömörülés tagjai itt fogják majd szétválogatni és a többi településre eljuttatni. Ez utóbbi könyvtár érdekessége, hogy Tusa Levente polgármester egy régóta használaton kívüli szeszgyár romos épületét alakította át, hogy otthont adjon az olvasnivalónak.

Hirdetés
Hirdetés

Itt tartózkodásuk során a vendégek a zágoni könyvtárba is ellátogattak, amelynek jelenleg a szintén gyönyörűen felújított Mikes–Szentkereszty-kúria ad otthont. Máris készülnek a két-három év múlva esedékes újabb akcióra, lelkesedésükhöz kiemelt motivációként szolgál a tudat, hogy az adomány jó helyre kerül. Könyvtárak tehát vannak, most új könyvek is felkerülnek a polcaikra – már csak olvasókra lesz szükség!

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2023. április 27., 15:52
    ÉRTÉKELÉS: 0

    A kézdivasarhelyi Wegener parkban is volt,egy bárki számára hozzáférhető több kötetes könyvtár,ami sajnos a télen nagyon megfogyatkozott.Sajnos a legtöbb a tűzre került.

  • User
    Dátum: 2023. június 7., 8:07
    ÉRTÉKELÉS: 4

    Olvasó ???? Na,az egyre kevesebb akad .Maholnap többen írnak könyvet mint ahányan olvasnak . Szépirodalom ??? Elvétve !!!Többnyire szakirodalom , mindenféle női firkálmány , memoár , silány dolgok .🤔