Felhívás!

Textilbe szőtt álmok

Textilbe szőtt álmok Kultúra

Vasárnap délben Gazdáné Olosz Ella textilművész születésének 80 éves évfordulója alkalmával teltház előtt nyitottak emlékkiállítást a kovásznai Kádár László Képtárban. Az egybegyűlteket Konnát Rita képtáros köszöntötte, majd átadta a szót Vécsi Nagy Zoltánnak, az Erdélyi Művészeti Központ igazgatójának. Vécsi elmondta, hogy Gazdáné Olosz Ella (1937- 1993) az erdélyi művészet egyik nagyasszonya, talán mindenki között a legjelentősebb, de nemzedékének bizonyára a legfontosabb textilművésze volt. 24 éve halt meg, február 7-én.

A kovásznai Városi Művelődési Házban 2012-ben megnyílt állandó Gazdáné-kiállítás tekintélyes izgalmasan szép és változatos anyagot kínál az érdeklődőnek. Ma már talán el sem képzelhető az, hogy annak a több mint 200 szőnyegnek minden darabja saját kezűleg készül – tette hozzá Vécsi (a mostani tárlat anyaga része az állandó kiállításnak – szerk.). Ezt követően Dimény András brassói festőművész röviden tolmácsolta román nyelven is a méltatást.

Gazda József, a megboldogult textilművész férje megköszönte Konnát Ritának, hogy felkérte erre a kiállításra. Az egyetlen fájó dolog számára, hogy Bukarestet nem érdekli felesége művészete, mondta. Közreműködött a Pastorala Kamarakórus, Szántó Kinga vezénylésével.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.