Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Templom és történelem

Templom és történelem Kultúra

Szombaton délután szűknek bizonyult a lemhényi polgármesteri hivatal gyűlésterme, ahol mintegy száz érdeklődő előtt mutatták be Tibád Sándor Templom és történelem – Lemhény az évszázadok szorításában című könyvét.

A szép kivitelezésű, 304 oldalas monográfiát Farkas Ferenc, a kézdivásárhelyi Református Kollégium igazgatója, történelemtanár ismertette. Megtudtuk, Tibád Sándor 1940. június 21-én született Bukarestben, majd történelem-földrajz szakos tanárként Papolcon, Martonosban, Kézdivásárhelyen és Bereckben tanított. Annak ellenére, hogy nem lemhényi, alapos munkát végzett, a keménytáblás kiadvány valóban végigkíséri a falu életét – és nem csak –, hiszen föld- és vízrajza mellett a mondavilágát is tartalmazza, olvashatunk benne Lemhény nemesi családjairól, megtaláljuk benne a helyi vonatkozásokat a Székely Oklevéltárból. A demográfiai adattár sem hiányzik a 25 oldalas, színes fotófüggeléket tartalmazó kiadványból, ahogy a helyi vállalkozások bemutatása és visszaemlékezések sem.
Miután Farkas Ferenc bemutatta a szerzőt és kiadványát, Tibád Sándor idézett belőle, majd Mike Géza, a monográfia megírásának szorgalmazója is intézett pár szót a jelenlevőkhöz. Az eseményt Kudelász Gyöngyi Koncz Zsuzsa- és Bródy-számokkal tette emlékezetesebbé, a bemutató végén a szerző dedikált.
A könyv megjelenését Barbócz Barna, Mike Zoltán és Páll Andor vállalkozók, Lemhény Község Polgármesteri Hivatala és a Lemhényi Szarvasmarhatartók Egyesülete támogatta. Megvásárolható a lemhényi polgármesteri hivatalban, ára 40 lej.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások