Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Teltházas fogadtatás

Teltházas fogadtatás Kultúra

Szék nem maradt üresen a kovásznai Pokolsár Egyesület színjátszó csoportjának szombati előadásán, pedig a kovásznai művelődési központban második alkalommal mutatták be Tamási Áron Boldog nyárfalevél című háromfelvonásos darabját.

A szép számban egybegyűlt érdeklődőket Berecki Árpád, a Pokolsár Egyesület elnöke köszöntötte. „Hiába vannak szép templomaink, ha nincsenek benne hívek, és hiába vannak szépen felújított művelődési házaink, ha nincs érdeklődő közönség” – fogalmazott Berecki, kiemelve, szerencsére ez a probléma nem áll fent Kovásznán, ugyanis a fürdővárosban mindig van érdeklődés a színházi előadások iránt.
– Négy éve, amikor az egyesület színjátszó csoportja megalakult, azt hittük, hogy ez csak amolyan kezdeti fellángolás, azonban ennyi év távlatából most már látjuk, a munkánknak van eredménye, és örömmel nyugtázzuk, hogy az előadásaink iránt van érdeklődés – részletezte Berecki, hozzátéve, hogy az évek során már nemcsak a fürdővárosban, hanem a közeli településeken, de a megyei határain túl is felléptek.
Sütő András és Tamási Áron darabjaival, amiket Gazda József rendezett, igyekeztek olyan műveket színpadra vinni, amelyek a szórakoztatás mellett morális kérdéseket is felvetnek a nézőben. A Boldog nyárfalevél a színjátszó csoport leg­újabb darabja, amiben Tyiák Zoltán, Fejér Enikő, Szász Attila, Madarasi Rita, Fejér Előd, Szántó István, Kertész Péter, Diaconu Mónika, Opra Enikő, Ferencz Kinga, Tökbandi Rita és Tyiák Erika játszik.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük