Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Támogassuk szavazatunkkal!

Támogassuk szavazatunkkal! Kultúra

A Duna Televízióban október 26-án indult a Fölszállott a páva, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) és a Hagyományok Háza népzenei és néptáncos tehetségkutatójának hatodik évadja, amelyben ismét láthatjuk Borbáth Szilvesztert.

A vargyasi énekes, aki a tavalyi versenyen különdíjban részesült, úgy döntött, újból megméretteti magát. Annál is inkább, hogy a Döntők döntője címet viselő versenyben az előző évadok legjobbjai mérik össze tudásukat, így ismét együtt szurkolhatunk neki. Az élő adások november 9-én kezdődnek az elődöntőkkel, továbbá a műsor egyik különlegessége, hogy a versenyzők továbbjutása a közönség szavazatain múlik. Ezért is fontos, hogy támogassuk honfitársunkat, hiszen a zsűri csak értékelni fogja a produkciókat.

„Igazából a szívem hazahúz engem” – nyilatkozta a tavalyi megmérettetésen. Szilveszter családja Vargyason él, gazdálkodással foglalkoznak. Ám az ifjú énekes a nyíregyházi Művészeti Középiskolában bontogatja szárnyait, célja, hogy felvételt nyerjen a Táncművészeti Egyetemre. Az itt szerezendő tudással Szilveszter hazavágyik Vargyasra, itt szeretne gyerekeket tanítani táncra, énekre. Ráadásul „az erdélyi lányok másabbak” – vallja. „A Páva nagyot segített a fejlődésemben, sokat hozzám tett, úgy érzem, mind emberileg, mind szakmailag. A tánc és az ének teljes mértékben megfér egymás mellett, és nem szeretném egyiket sem a másik miatt háttérbe szorítani, ugyanúgy szeretnék énekelni, mint táncolni” – tette hozzá.

A Pávában ezúttal is csak énektudását csillogtatja meg, és már most izgatottan várja, hogy mit hoz ki belőle az idei verseny, hiszen tavalyhoz képest is rengeteget fejlődött a műsornak köszönhetően. Szilvesztert élő adásban november 16-án fogjuk látni a Duna Televízióban, és a 05-ös kóddal lehet majd rá szavazni.

 

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások