Tájak papíron és textilen

Tájak papíron és textilen Kultúra

Csütörtökön a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeumban nyitották meg Para Mária Háromszéki tájak és textilreliefek című kiállítását.

A kovásznai alkotó munkáiból Deák M. Ria és Deák Barna válogatta ki a céhtörténeti múzeumban február másodikáig megtekinthető festményeket, domborműveket, textileket, hangzott el dr. Dimény Attila múzeumigazgató beköszöntőjében. Hozzátette, Para Mária a marosvásárhelyi művészeti iskola diákja volt, majd Kovásznán érettségizett, ahol nyugdíjazásáig egészségügyben dolgozott. Nyugdíjas éveiben kezdett alkotni, bevallása szerint sokáig gyerekei sem tudták, mire képes.

A tárlatot méltató dr. Deák Ferenc Loránd műkritikus kifejtette, „Marika néni akvarelljeiben nem beszéli túl az impressziót, a pillanatot. Célja megragadni, ami örök, ami csoda, a hétköznapiban rejlő ünnepet, a táj örökké változó arcában az érintetlent, az ember által nem kínozott Földet. Evvel párhuzamosan pedig megjelennek a meleg kisugárzású textilek, és ezek a végletek egy ember teljességvágyát foglalják keretbe”. Az eseményt Imre Anita, a Bod Péter Tanítóképző Gyimesekből származó diákjának dala és szavalata színesítette.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.