Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Születésnapra hangolva

Születésnapra hangolva Kultúra

Szeptember 13-án ünnepli 169. születésnapját a román tűzoltóság, ezen belül a háromszéki lánglovagok október elsején megalakulásuknak 49. évfordulóját ülik: ezt számos rendezvénnyel koronázzák.

A lakossággal való szorosabb együttműködés, a tűzoltószakma népszerűsítése, emberközelivé hozása érdekében a lánglovagok a megye számos városában szerveznek különféle bemutatókat.
Ma 10–14 óra között nyílt napot tartanak Kézdivásárhelyen és Bodzafordulón. Sepsiszentgyörgyön, délelőtt 10 és délután 13 óra között az állomási Ismeretlen katona szobránál, 10-én ugyanezen órák között a Gödri Ferenc-iskola (Csíki negyed) környékén, illetve 12-én az egykori Bodok szálló parkolójában tartanak bemutató gyakorlatokat, az érdeklődőket beavatják a tűzoltók technikai felszerelésébe. Szeptember 12-én hasonló megmozdulást tartanak 10–13 óra között Kézdivásárhely és Bodzaforduló központjában is.

A román tűzoltóság születésnapját 11-én koszorúzás előzi meg Szent­ivánlaborfalván, majd 13-án 10–12 óra között az egyenruhások ünnepi parádét tartanak Sepsiszentgyörgy számos utcájában és főterén.

Érdekességképpen megemlítjük, hogy 14–15-én, a megyeszékhelyi Erzsébet parkban Huszonnégy óra mozgás címszó alatt szerveznek stafétaszerű sporteseményt, melyre a lakosság is benevezhet

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük