Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Szótár nélkül is értették egymást

Szótár nélkül is értették egymást Kultúra

Ritkán esik annyi székely író egy négyzetméterre, mint amennyi az Árkosi Kulturális Központban verődött össze csütörtök este. Molnár Vilmos, Sántha Attila, Orbán János Dénes, György Attila, Muszka Sándor és műveik jelenléte egyfajta jelként értelmezhető.
A ’90-es évek nagy irodalmi forradalmának kivitelezői (Muszka kivételével), az Előretolt Helyőrség tagjai több mint húsz éve harcostársak, mondta bevezetésképpen Orbán János Dénes (közismerten OJD), aki átvette a házi­gazda szerepet Kopacz Attilától, a kulturális központ vezetőjétől. Most pedig újabb nemes küldetésük van, az Állami Íróakadémia alapembereiként Budapestről nevelnek utánpótlást a Kárpát-medencei magyar irodalomnak. Az anyaországban ugyanis kissé bennfentessé, nagyon filozofikussá vált az irodalom, és így elveszítette olvasói nagy részét. A magyar közönség az olvasmányos, közérthető írókhoz szokott hozzá – fejtegette OJD –, ezt kellene visszahoznunk, vagyis a magas irodalom erényeit az olvasmányossággal ötvözni. „ Az elmúlt tíz-tizenöt évben alig akad a leendő klasszikus ígéretét rejtő pályakezdő a magyar írótársadalomban, míg Erdélyben nincs ilyen probléma, az Előretolt Helyőrség is bebizonyította, képes a nagyszabású utánpótlás-nevelésre” – tette hozzá.
A valamikor ifjú titánok által szerkesztett, az Erdélyi Napló mellékleteként megjelenő Előretolt Helyőrség ma magyarországi lapok olvasóbarát csatolmányaként jelenik meg 260 ezer példányban. Mivel az Állami Íróakadémia könyvkiadóként is befutott, az estre a szerzők elhozták ott kiadott műveket is: Molnár Vilmos a Csodák ideje novelláskötetet, György Attila a Lucius Caius emlékiratait, Sántha Attila a Bühnagy Székely Szótárát, Orbán János Dénes a Véres képeslapok Erdélyből című művét, Muszka Sándor pedig A lusta dögöt és az új köntösben sokadszorra megjelenő Sanyi bát. Ezekből fel is olvastak.
Kiderült, Sántha Attila Székely szótára az előző kiadáshoz képest kétszer annyi, szócsaládba rendezett szót tartalmaz, amelyek visszavezetnek az eredetünkhöz, őstörténetünkhöz, és érdekes dolgokat is elárulnak rólunk. Ezt a szerző a mony szóval példázta, amely tojást, herét, tököt, de a harang nyelvét is jelentheti.
Jelenleg 65 író alkot az Állami Íróakadémia keretében, hamarosan újabb harmincan csatlakoznak hozzájuk. Lábukat a Székelyföldön is erősen megvetnék, méghozzá nálunk, Sepsiszentgyörgyön, hogy könnyebben tudják terjeszteni az izgalmas könyveket – közölte a jó hírt Orbán János Dénes.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2018. február 27., 9:45
    ÉRTÉKELÉS: -2

    Mi az a csodabogar az hogy „szekely iro” ? .Szekely nyelv nincsen,csak magyar. Diszkriminativ ertelme van hiszen magyar nyelvet el akarja bannolni,megszuntetni,helyetesiteni a szekely iro megnevezes ? Lassan a masik lap szinvonalara sullyedtek,amit mar a szinvonal megnevezest sem erdemli meg.

    • User
      Dátum: 2018. február 27., 15:53
      ÉRTÉKELÉS: -1

      Attól, hogy valakinek hiányos vagy egyáltalán nincs a székely öntudata (mert például nincs tisztában a történelmünkkel, nem itt született, buta stb.), még nem jogosítja fel őt arra, hogy ezt másoktól elvitassa. Lehet nyugodtan „magyarkodni”, engem nem zavar, de én elsősorban székelynek érzem magam, s csak utána magyarnak. Ahogy a Bretagne-ban élők elsősorban bretonnak érzik magukat, s csak utána franciának. Ha nem lenne székely nyelv(járás), akkor Sántha mi a csuda(bogár)ból állította össze a szótárát???

  • User
    Dátum: 2018. február 27., 15:42
    ÉRTÉKELÉS: 1

    ” A „székely írók” Nyírő József, Tamási Áron, Kacsó Sándor novellisztikája nem értékelhető a székely népballada ismerete nélkül, noha különösen Tamási (Szász Tamás, a pogány, Tüzet vegyenek, Siratnivaló székely, Erdélyi csillagok) és Kacsó novelláiban a kortársi, társadalmi ihletés elsődleges….”

    Kántor Lajos: Mai Kőműves Kelemenek. Korunk 1969/5;
    Ne tessék már minden apróságba belekötni. Lehet beszélni oltyán íróról és skót íróról és szicíliairól, és attól nem zahan le a román, angol meg olasz ég.

  • User
    Dátum: 2020. április 14., 16:53
    ÉRTÉKELÉS: 0

    tegnap a tv pályázatról adott hírt, és a levelezési címet keresem az előretolt helyörség.ma kapcsolat érdekében, -kaphatnék segítséget? Köszönettel NTK Horváth Sándor