Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Szintet lépett a Sic Feszt

Szintet lépett a Sic Feszt Kultúra

Ami működik, azt csak jobbítani érdemes, továbbmenni a bevált úton – talán így lehetne összefoglalni az idén nyolcadik születésnapjához érkezett, nemrég zárult Sic Feszt-et. Háromszék legjelentősebb ifjúsági fesztiválja ez alkalommal is bizonyította: érdemes volt vállalni a rizikót, a tavaly az utolsó pillanatban született „őrült” ötlet megvalósítását, hogy a bevált különleges helyszínen, az árkosi Szentkereszty-kastélyban hívják életre.

Hirdetés
Hirdetés

Múlt és jelen, tanulás és szórakozás ismét „egymásra talált”, ötnapos felejthetetlen élménnyé fonódva össze. Ahogy egy évvel korábban kiteljesedett a fesztiválhangulat, lazítás, felszabadultság töltötte be a kastélyudvar minden szegletét, mosolygó, nevető arcok mindenhol, fiatalos lendület. Nem kétséges a maroknyi szervezőcsapat erőfeszítése, a több mint kétszáz önkéntes, támogatók odaadása kifizetődött, a számok magukért beszélnek: 18722 résztvevő tartotta érdemesnek kilátogatni Árkosra, és kitartani ha esett, ha fújt! Ismételten bebizonyosodott: a fiatalokról nem elég csak beszélni, folyamatosan tenni, dolgozni is kell értük, és az eredmény nem marad el.

Kimondhatjuk: a minden szegletében az előző generációk hagyatékát, üzenetét hordozó környezetbe idén is természetesen olvadt bele a lüktető, vibráló, a komolyságot ifjonti felszabadultsággal ötvöző, tömegeket megmozgató rendezvényünk, mely kétséget kizáróan bizonyította: minden ízében fesztivál.  Mely ez alkalommal is természetes terének bizonyult a tudás- és tapasztalatszerzésnek, a kivételes találkozásoknak, színes jövőtervezésnek, közös álmodozásnak, a családok felszabadult és tartalmas együttlétének, és persze az önfeledt bulinak és szórakozásnak, és mindezt úgy, hogy közben egy év után bizton állíthatjuk: a SIC Feszt nem csak visszatért, de szintet is lépett. A kezdetekkor megfogalmazottak szellemében idén is sikerült új irányt adni a fesztivál szerves részét képező tanulási folyamatnak.

A StartUp Hub sátor nem csak önmagában jelentett nóvumot, az előadások melyeknek otthonául szolgált, új távlatok lehetőségét villantotta fel a fiatalok előtt, jó példákkal, első kézből – startup-erek, hölgyek és fiatalurak, gazdasági szervezetek képviselőinek tolmácsolásával – igazolva: sok lehetőség adott az érvényesüléshez, és megéri azokat kihasználni, legyen szó az Erasmus vagy a startup-ok világáról. Kiemelten fontos, hogy a fiataloknak rálátása legyen a gazdaságra, hiszen lehet, hogy hamarosan a sűrűjében találják magukat, ezért a StartUp hub sátorban egyebek mellett a helyi idegenforgalom helyzetébe, kilátásaiba is betekintést nyerhettek, továbbá egy cégcsoport „örököseit” ismerhették meg, a digitalizálódó mezőgazdaság világába is bepillanthattak, illetve választ kaphattak a kérdésre: mit is takar az élethosszig tartó tanulás fogalma, valamint, hogy miért is fontos a népszerűsítés, a marketing egy vállalkozás életében. De túl a tanuláson, fejlődésen, jövőképen a fiatalokra sajnos sok veszély is leselkedik, egyebek mellett a tudatmódosító szerek, ezért a Hárit sátorban idén kiemelt figyelmet szenteltek a megelőzésnek. Nem hiányozhattak ugyanakkor a fiatalokat kétségkívül érdeklő témák sem, mint a sport, a fesztivál fellépőivel való találkozás.

A szintlépés a fesztivál kommunikációjában is megnyilvánult idén, természetesen a fiatalokra szabva: oroszlánrésze az Instagramon zajlott. Örömmel nyugtázhatjuk, hogy a Sic Feszt követői száma kétszeresére, azaz 8400-re nőtt az elmúlt egy évben. A fesztivál ideje alatt 112.000 személyt sikerült elérni az Instagram által. A konklúzió: ott kell megszólítani a fiatalokat, ahol aktívak, ahol jelen vannak.

(SICFESZT sajtóiroda)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2022. augusztus 25., 8:44
    ÉRTÉKELÉS: 5

    Tehát ha jól értem, akkor úgy lépett szintet a Sic Feszt, hogy az egyesület, ami szervezte promováta az egyesület elnöksége által létrehozott vállalkozást és az egyesületet külön sátrakban? Ez ilyen többszörösen visszaható, mint az önkielégítse önki önmagát?

  • User
    Dátum: 2022. augusztus 25., 16:15
    ÉRTÉKELÉS: 3

    Elöször voltunk a Sic Feszten, elfogadható a napi jegy, 30 lej. Szombat este nem voltak sokan, igaz eset az eső. Jövöre is megyünk. A Tabako is jónak tünik, de a napi jegy az 70, ezért inkább kihagyjuk.