Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Színpadon a nagy háború

Büszkeség és alázat, vidámság és szomorúság, remény és csüggedtség, öröm és bánat, derű és gyász váltogatták egymást a zene ütemére, kavarogtak a dalban, és keltek életre a táncban Sepsiszentgyörgyön, a Háromszék Táncegyüttes kedd esti évadnyitó bemutatóján.

Zenei és táncanyag szerint több részre tagolódik az Ivácsony László rendező–koreográfus által színpadra álmodott mű, azonban mondandójában és érzelmi kisugárzásában egyaránt egységes.
Erőss Judit sajátos színezetű hangján megszólaltatott kesergővel indul, majd az első világháború kirobbanása által kiváltott sorozások hangulatát idézi meg a Gyergyói-medence zenei anyagának felhasználásával, valamint népviselete, szokásai és táncai megjelenítésével. A Küküllő mente magyar, cigány és román kultúrájának egymásra hatását és szerencsés kiegészítését tükrözve pedig a közös sorsból fakadó harmonikus együtt­élés lehetőségére és szükségszerűségére is rámutat.
Helyet kapott benne továbbá a toborzásokból kicsírázott, majd szárba szökkent verbunk, amely katonacsalogató jellegénél fogva megjeleníti a szilaj férfitermészet és halálmegvető bátorság mellett az elválás szomorúságát és az elmúlás bánatát is. Végezetül a Székelyföld szomszédságában található Nagysajó összetéveszthetetlenül magyar, azonban már csak a románság által őrzött zenei és tánckultúrájából nyújt ízelítőt, a nem csak háborúk által okozható nemzeti eltűnés veszélyére figyelmeztet.
Az élőzenét biztosító Heveder zenekar érett, olykor énekszóval színezett muzsikálására a világégés által kiváltott érzelmeket a tánc nyelvén közvetítő előadás ma 19 órától ismét megtekinthető a Háromszék Táncstúdióban.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük