Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Színészek hívják az elkülönítetteket

Színészek hívják az elkülönítetteket Kultúra

A járványveszély miatt elrendelt bezárkózás, a bizonytalanság, az életmenet hirtelen megváltozása nagyon sokakat kibillenthet lelki egyensúlyából, de azok, akik lakhelyi elkülönítésbe kényszerültek, mindezeket fokozottan észlelik. A sepsiszentgyörgyi önkormányzat felkérte a színészeket és a polgármesteri hivatal személyzetének tagjait, hogy amennyiben erre hajlandóságot éreznek, és időt tudnak szánni rá, hívják fel telefonon az ilyen személyeket. A felkérésre a megyeszékhelyi Tamási Áron Színház és az Andrei Mureșanu Színház tagjai közül is többen pozitívan reagáltak.

Hirdetés
Hirdetés

Benedek Ágnes színésznő elmondta, kollégái közül tíznél is többen jelentkeztek önként, többek között Derzsi Dezső, Szalma Hajnalka, Kolcsár József. Az első „szolgálati” napon Pálffy Tiborral és Vass Zsuzsával teljesítette küldetését a polgármesteri hivatalban – a személyi adatok fokozott védelme érdekében történt ez így –, ahol rendelkezésükre bocsátottak egy helyiséget, és egy listát az elkülönítettekről. Bevallása szerint nem igazán volt ideje  felkészülni, lelkileg megviselte Nagy Alfréd kollégája idő előtti elhunyta, de feladatát komolyan vette, és „abszolút pozitív” benyomással maradt:

– Az emberek nyugodtak, nem panaszkodnak, az elkülönítésből fakadó nehézségeket, a bevásárlást, gyógyszerkiváltást többnyire családtagok, szomszédok, barátok segítségével áthidalták – mesélte a színésznő. – Akadt azonban olyan, akinek tényleg szüksége volt a jó szóra, úgy érezte, tesztelni kellett volna őt is, szorongva várakozott.

Ha ők maguk nem is tudtak válaszolni az esetenként felmerülő kérdésekre, a színészek később visszahívták a házi karanténba rekedteket a jó információval, hasznos telefonszámokkal. Előfordult, hogy ez alaposabb utánajárást igényelt: egy apuka, akinek felesége a szentgyörgyi nőgyógyászat lezárása miatt Kézdivásárhelyen szült, arról érdeklődött, hol kell kiváltani a születési bizonyítványt. Volt, aki nehezebben nyílt meg, volt, ki könnyebben, de mindenki értékelte a hatóságok figyelmességét.

– Csillogó szemekkel beszélt – mondta Benedek Ágnes a szintén aznap önkénteskedő kollégájáról, Pálffy Tiborról, akiről ezek után sejthető volt, hogy szintén jó élményként raktározta el a beszélgetéseket. Bár az első híváskor még furcsán érezte magát az új szerepben, sikerült ráhangolódni a megkeresett személyre, mozgósítani az empátiáját – számolt be lapunknak a Tamási Áron Színház elismert színésze. Ő is kapott néhány kérdést, amelyre nem tudta helyből a választ, például arról érdeklődtek, mikortól kell számítani az elkülönítés első napját, a fertőzött személlyel való érintkezéstől vagy az elszigetelődés első napjától (akár háromnapos eltérés is lehet a kettő között). Más arról érdeklődött, hogyan vigye el a szemetét; őt átkapcsolták a Tega ügyfélszolgálatához.

– Úgy látom, az emberek kialakítottak egy rendszert hétnapjaikban, s ez megtartó erővel bír – mondta Pálffy.

Naponta több tucat ember kerül lakhelyi elkülönítésbe a városban, tehát nem csak a művészeknek, hanem mindnyájunknak hosszú távon is figyelni kell embertársainkra – az sem baj, ha jól berögzült szokás válik ebből…

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük