Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Szeretünk jót és jól enni

Szeretünk jót és jól enni Kultúra

A maga nemében egyedi és különleges könyvbemutatóra hívták meg az érdeklődőket szombat délutánra a rétyi sportcsarnokba, ahová a most megjelent recepteskönyv több mint száz szerzője is hivatalos volt. A Tortoma Könyvkiadó által megjelentetett 100 Sepsiszéki recept több mint 100 sepsiszéki háziasszony című könyv ételeit a Szentgyörgy környéki falvak fakanálforgatói készítették el, és egy fénykép erejéig maguk is odaálltak főztjük mellé.

Hirdetés
Hirdetés

Az igényes kivitelezésű, keménykötésű, színes fotókban bővelkedő Sepsiszéki recepteskönyvet nem jó éhesen kézbe venni – osztotta meg tapasztalatát a jelenlevőkkel Dombora Lehel rétyi polgármester, aki üdvözölte a jelenlevőket. Majd Demeter László, a Tortoma Könyvkiadó igazgatója tekintette át az alapítástól eltelt 13 évet, mely időintervallumba 160 néprajzi, történelmi, szépirodalmi és újabban gasztronómia tárgyú könyv kiadása fért bele.

A szóban forgó kiadvány, aminek a bemutatója ilyen szép közösségi jelenléttel történt meg, egy sorozatba illeszkedik bele. A két világháború között megjelent és több kiadást megért, népszerű szakácskönyvek után (Baby szakácskönyve, Zathureczky Zelch Manci receptkönyve) következtek a mai ízlést, gyakorlatot tükröző 100 erdővidéki, 100 gyergyószéki és 100 dabasi receptet tartalmazó receptgyűjtemény. Ezzel a gyakorlattal a kiadó tulajdonképpen összesimul Kovászna megye tanácsának 2012 óta létező törekvésével, mellyel a székelyföldi ízeket keresik, örökítik, mentik újabb és újabb recepteskiadványokkal, illetve a kürtőskalács kultúrtörténetével, majd a kürtősfesztivál zsűritagjainak kedvenc receptjeiből összeállított Édes ízek szakácskönyvvel.

– Ami a mi kiadványainkat egyedivé teszi, hogy itthoni, hagyományos, kipróbált, lefőzött recepteket tartalmaznak – mondta Tamás Sándor tanácselnök, aki szerint ez piaci szempontból is jó, ugyanakkor népszerű és közösség-építő vállalkozás, amivel kapcsolatban csak pozitív visszajelzéseket kaptak.

Jánossy Alíz gyergyószentmiklósi gasztro-szakíró szerkesztőként működött közre több tájegység recepteskönyvének kiadásában. E leg-újabb szakácskönyv kapcsán is óriási élmény volt számára, hogy az ismerős ételek leírásaiban felfedezte a Sepsiszéken jellemző, vagy csak egy-egy háztartásra jellemző pici különbségeket. Az nagy elismerés a kiadónak, hogy a szakember szerint a Sepsiszéki recepteskönyv a legváltozatosabb, amelyben egyaránt vannak pulyka-, disznó-, nyúl-, bárány- és marhahúsos ételek, változatos zöldséges köretek, egyes fogások pedig mesterfokozatúak – értékelte Jánossy Alíz, levonván a következtetést: Sepsiszéken is szeretnek jót és jól enni.

Demeter Katalin a gyűjtésben vett részt, neki is – mint minden közreműködőnek – emlékezetesek a főző alanyok megtalálásához, a receptek kipróbálásához, a fotózáshoz fűződő élményei. A legfiatalabb szakács 21 éves, a legidősebb 102, egyes ételeket csapatban főztek meg az asszonyok (innen a szakácskönyvek „több mint 100 asszonytól” alcím).

Örvendetes hír, hogy a Tortoma kiadó készül egy felcsík térségi, majd pedig egy csak szentgyörgyi asszonyok főztjéből kiállított recepteskönyvvel, aztán a magyarországi testvértelepülés férfijai is megragadják a fakanalat egy újabb 100-as gyűjtemény kedvéért.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük