Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Szentgyörgy a csúcsra tör

Szentgyörgy a csúcsra tör Kultúra

Sepsiszentgyörgy történetében a valaha volt legnagyobb befektetést jelentették be péntek déli közös sajtótájékoztatójukon Antal Árpád polgármester, Tamás Sándor megyetanácselnök és Kató Béla, a Sapientia Alapítvány elnöke, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke. Egyelőre még csak papíron, de már körvonalazódik Románia legmodernebb ifjúsági és kulturális központja, amely a lebontásra ítélt Bodok szálloda helyén fog felépülni, és a város hat kulturális intézményét fogadja be. A bontásokat a tervek szerint ez év végén kezdik, az új központ 2024-re készülne el. Mindehhez szükséges a városi és a megyei önkormányzat, illetve a Sapientia Alapítvány társulása.

A polgármester irodájában tartott sajtótájékoztatón Antal Árpád osztotta meg a nagy hírt a jelenlévőkkel, kiemelve, Románia legkorszerűbb hangversenyterme is helyet kap az épületegyüttesben, majd Kató Béla vette át a szót. Mint elmondta, számára egyházi tisztségviselőként is fontos volt az együttműködés az önkormányzatokkal, ugyanígy a Sapientia képviseletében is tudomást szerezvén a szentgyörgyi városfejlesztési tervekről azon törte a fejét, hogyan lehetne azokat közös nevezőre hozni a Sapientia hasonló irányú terveivel. A megye is partner a megvalósításban, Tamás Sándor tanácselnök szerint már 12 éve döntöttek úgy Antal Árpáddal, hogy összerdélyi feladatokat is felvállalnak, példaként említette az Erdélyi Művészeti Központot, a szórványközösségeket támogató programot, a sport fejlesztésére irányuló erőfeszítéseket.

Az új kulturális központ magába foglalná a Tamási Áron Színházat, az M Studiót, az EMŰK-öt, a Bod Péter Megyei Könyvtárat, a Cimborák Bábszínházat, illetve a modern hangversenytermet, idővel valószínűleg a város saját filharmonikus zenekarának is otthona lenne. Arra is alkalmat nyújtana a középiskolásoknak, hogy szabadidejüket értelmesen, számukra kialakított közösségi terekben töltsék el, ennek hiányára ugyanis több ízben panaszkodtak a polgármesternek a diákok.

– Senki ne sajnálja a Bodok szállodát (az ugyanis nem feleltethető meg a mai szállodai standardoknak), mert tíz-húszszoros értéket fog visszakapni a város helyette – mondta Kató Béla.

A leendő intézmény koncepcióját a budapesti ZDA Építésziroda, azaz Zoboki Gábor és társai dolgozzák ki, megemlítendő, hogy a híres budapesti Művészetek Palotája (MÜPA) is az ő munkájuk. Meglátásukban a multifunkcionális épületcsoportnak csakis a városközpont a megfelelő, méltó hely.

Az általuk kidolgozott tanulmánytervet március 14-én 19 órától a Háromszék Táncstúdióban mutatják be az érdeklődőknek, addig is folynak a tervezési munkálatok Budapesten, illetve szimultán Szentgyörgyön is, ahol a belváros átalakítására a városrendezési terv is készül (optimista forgatókönyv szerint 5–6 hónapig), illetve a három intézmény (szentgyörgyi és megyei önkormányzat, Sapientia Alapítvány) közötti társulási szerződés is hamarosan a helyi tanácsok elé kerül majd. A terv támogatottsága azonban ezekben a testületekben, illetve a Sapientia négy történelmi egyházat képviselő kuratóriumában is nagy – emelték ki a résztvevők.

– Nem kell mindent saját tulajdonban megvalósítani, ez sokba kerül és nem igazán gazdaságos – érvelt Kató Béla a public–privat (köz- és magán) együttműködés mellett, amelynek Antal Árpád szerint az a nagy előnye, hogy ahol a városi önkormányzat státusa, mozgástere korlátokba ütközik, ott a Sapientia Alapítvány lép majd, természetesen mindezt úgy, hogy abban jogi hézagot senki ne találhasson:

– Ha valahol valami nem tiszta, mi abba nem megyünk bele, mert tudjuk, hogy mindenütt 50 dioptriás szemüveggel figyelik, ezt csak a maximális törvényesség és korrektség útján lehet eljárni – mondta a püspök. – De mindezek ellenére megtörténhet bármi, volt már erre példa, viszont így (félve) nem lehet élni, csak úgy, ha az ember mindent meggondol, amit ő tud, és elindul az úton. Ha ennek ellenére sem megy a dolog, azt el kell fogadni, de ha az Úristen becsuk egy ajtót, kinyit egy egérlyukat – fejtette ki Kató Béla az esetleges állami vegzálást előrevetítő újságírói felvetésre válaszul.

Hirdetés
Hirdetés

A Sapientia kuratóriumi elnöke azt is hírül adta, nemrég véglegesült a szentgyörgyi egyetemen létesítendő erdészeti, erdőmérnöki és vadgazdálkodási szakok akkreditációja, és a sok szakágat magába foglaló sportszak tervezetén is dolgoznak, elsődlegesen a sporttanárok, edzők képzésére fektetve hangsúlyt. Az Arénával szemben felvásárolt 12 hektárnyi területen folyik az új, modern kampusz felépítése, de az egyetem nem lehet egy steril építmény a város szélén, az ifjúság és általa a város is akkor nyer, ha előbbi szervesen betagozódik a közösségi életbe. A város is sokat tett az ifjúságért, ezekhez az erőfeszítésekhez kapcsolódik a Sapientia is, úgy, hogy ebből nem remél semmiféle profitot.

– Annyiszor beszélünk az elvándorlásról, de nem várhatjuk el az ifjaktól, hogy hazatérjenek, ha nem teremtünk számukra helyet. Jó látni, hogy sok fiatal és gyerek van a városban, és jó jel, hogy sokan kezdték vállalni a harmadik gyereket is. Nincs az az áldozat, amit ne hoznánk meg értük, ez a válaszunk a jövő kérdésére. Nemcsak a kritikákat kell megfogalmazni, hanem tenni is kell.

A nagyszabású terv sikerét Antal Árpád szerint a Kárpát-medencében jelenleg fennálló kedvező politikai klíma biztosítja, de mindenekelőtt az összefogás: – Ha nem lenne ez a kedvező nemzetpolitikai hangulat, nem mernénk egy ilyen projektbe belevágni, de az összefogás fogja biztosítani azt, hogy ez az álmunk is megvalósuljon.

Hétfőn, a Bodok szálló tetején tartott sajtótájékoztatóján a polgármester folytatta ezt a gondolatmenetet:

– Legnagyobb ellenfelünk a kishitűség – mondta, azoknak címezve mondanivalóját, akik „grandomán elképzelésnek” gondolják ezt a nagyszabású beruházást. – Vasárnap hol fért volna el a kosárlabda-kupamérkőzés 2500 szurkolója, ha nem építjük meg az Arénát? Akkor nem lenne a stadion, nem épülne az új sportegyetem (a Sapientia campusa) sem…

Az elöljáró szerint minden kétség nélkül nagyon jó döntés volt a Bodokért kifizetni a 700 ezer eurót, hiszen az most 20 millió eurós befektetést vonz, s ha nem a központban lenne (az épület, illetve a terület), akkor valószínűleg a Sapientia sem társult volna partnerként.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2020. február 19., 9:55
    ÉRTÉKELÉS: 8

    Ti pofaztok, hogy tenni kell? Harom evig nem csinaltok semmit es most valasztasok elott ossze vissza hordtok minden baromsagot mert a paraszt ugy is elhiszi!!!!

  • User
    Dátum: 2020. február 19., 22:42
    ÉRTÉKELÉS: 6

    Moldvába 6.000 lakosú község polgármestere repülőteret igért az alattvalóinak! A mieink ennyire szegények, h igérni sem mernek?!😂😆
    Ha engem választanak meg 100ha erdő helyett/helyére(úgy is ellopták) sivatagot alakítok ki a Bodok szálló romjaiból felépítenék 1 menő piramist és létrehoznám az első Erdélyi Űrprogramot!

  • User
    Dátum: 2020. február 19., 22:20
    ÉRTÉKELÉS: 3

    Birom a „nagymagyarok” Borsec apă mineralăt isznak Borszéki ásványvíz helyett, ez sem zavarja! Én pl szárazpataki kalácsot csak azért nem veszek mert ott a felirat a dákoknak szól csak!