Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Székelyföldet képviselték

Székelyföldet képviselték Kultúra

Május 19–28. között az olaszországi Torinóban rendeztek nemzetközi összművészeti kiállítást HERE címmel. Az eseménynek székelyföldi résztvevői is voltak.

A második alkalommal szervezett kiállításon több mint 300 művész volt jelen, köztük a sepsiszentgyörgyi születésű Sánta István Csaba és öccse, Sánta János Botond, aki a Sepsiszentgyörgy–Torino oda-vissza utat autóstoppal tette meg. „A helyszín érdekessége, hogy egykoron a királyi lovarda épülete volt, ami a királyi palotához tartozik”, osztotta meg lapunkkal Sánta István Csaba.

Sánta János Botond a helyszínen talált faanyagokból épített nagyméretű nyerget ábrázoló szobrot. Alkotásának az Itt a nyeregben (angolul: HERE on the saddle) címet adta, utalván a kiállítás címére is. A záróeseményt ugyancsak Botond sikeres performansza jelentette a szobrával. „Én egy budapesti fotóprojektemmel vettem részt Közel volt egy Grund címmel, amely az egykori Középső-Józsefváros századfordulón épült, szecessziós és eklektikus jegyeket viselő, köztük műemlékvédelmet élvező lakóházainak a lerombolását mutatja be”, summázott Sánta István Csaba.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük