Szatmári lelkipásztorok az ezeréves határnál

Mintegy évtizedes kapcsolatot ápolnak a Kézdi–Orbai Református Egyházmegye lelkészei a nagykunságiakkal, meghívásukra évente csendes héten vesznek részt Berekfürdőn. Ott ismerkedtek meg az anyaországi Szatmár megyei kollégáikkal, akikkel az évek során értékes testvérgyülekezeti kapcsolatok alakultak ki, és legutóbb januárban láttak vendégül egy küldöttséget Háromszéken.

Beder Imre kézdivásárhelyi lelkész, egyházmegyei főjegyző fogadta őket házigazdai szerepben, mint elmondta: a látogatás egy hétvégére szólt, a vasárnapi istentiszteleten a vendég lelkészek szolgáltak. Vendéglátókként arra törekedtek, hogy minél többet megmutassanak a vidék szépségeiből, hagyományaiból, és nem mellesleg a történelméből.

Idén egy szűkebb csapat érkezett, 5-en jöttek a korábbi 8–10 fős társasággal szemben, a lelki vezetőket elkísérte a Kossuth Rádió egy munkatársa, Zsoldos Barnabás is. Az Úz völgyében egész napos kiránduláson mutatta be Gergely József erdész a lövészárkokat, a Mátyás király-erődöt, a különböző frontvonalakat, a temetőt is meglátogatták: nem véletlenül, hiszen a magyarságtudat, az összetartozás érzésének erősítése a cél. Kommandón is jártak, a lovas szánozás mellett bemutatták a fatelep történetét, a megye legmagasabban fekvő településének különös világát.

A találkozások során közös rendezvényeket vesznek számba, a testvérgyülekezeti kapcsolatokat ápolják, és újabbak kialakítását is célul tűzték ki.

– Az elképzelés az, hogy minél több lelki vezető és gyülekezeti tag jusson el Kézdivásárhelyre és környékére, hogy a történelmi múltat „helyre tegyük”. Sok hasonlóság van közöttünk egyházi szinten is, az övék is picit zártabb társadalom, akár a székely, és népszerűsíteni és tudatosítani kívánjuk bennük, hogy ne feledjék el, amit mi sem feledünk – fogalmazott Beder Imre.

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.