Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Szabad szárnyakat hagyni

Szabad szárnyakat hagyni Kultúra

Annak ellenére, hogy kiegyensúlyozott, boldog párkapcsolatban szeretnénk élni, látszólag nyomós ok nélkül kipattant ellentétek mérgezik amúgy is feszültségterhes mindennapjainkat. Hogyan lehet elejét venni az idő múlásával szembenállássá fajuló civódásoknak? Miként tudjuk az egyre elviselhetetlenebb ellentéteket feloldani? Mindezen kérdések megválaszolásában segít dr. Antalka Ágota sepsiszentgyörgyi pszichológus, egyetemi oktató, író legújabb, Párkapcsolati konfliktuskezelés címet viselő, a Mentor Könyvek Kiadó által megjelentetett kötete, melyet kedden este mutattak be a megyeszékhelyi LibriM Könyvudvarban.

Amint a szerző és Máthé Kincső felolvasásokkal fűszerezett beszélgetése során kiderült, Antalka Ágota már gyermekkora óta kacérkodik az írással, az első könyve azonban csak 2018-ban jelent meg, ráadásul Lettországban. A budapesti ELTE Pszichológia és Neveléstudományi Doktori Iskolában bemutatott, a tanári kiégésről írt doktori értekezését tartalmazza. Ezt követte egy előző, a fekete pedagógia témakörében végzett kutatásának az eredményeit és következtetéseit összefoglaló szakdolgozatának, Érzelmek az iskolában címmel való németországi kiadása. Modern világunk népbetegsége című, a Mentor Könyvek Kiadó jóvoltából 2020-ban nyomdafestéket látott kötetéért, a Romániai Magyar Pedagógus Szövetség Apáczai-díjjal tüntette ki.

Hirdetés
Hirdetés

Saját bevallása szerint frissen megjelent könyvében a tanulmányai folyamán megszerzett szaktudásából fakadó véleményén kívül 165 párral, vagyis 330 személlyel folytatott beszélgetéseinek a tanulságát és nekik feltett kérdéseire adott válaszaikat sűrítette össze. Fellapozása után elmondható, hogy egy tudományos igényességgel és megalapozottsággal, de szépírói készség birtokában és közérthető nyelvezeten megírt olvasmány került az olvasó asztalára.

Az est során megfogalmazott véleménye szerint egy párkapcsolat minőségét és milyenségét a belefektetett energia határozza meg. Éppen ezért nem a kialakítása jelenti az igazi kihívást, hanem a hosszú távú, mindkét félnek örömforrást jelentő és megnyugvást hozó, támaszt nyújtó fenntartása. Együtt maradni úgy, hogy még mindig tudjunk egymásnak értékeset nyújtani. Egy párkapcsolat jó működéséhez pedig három feltétel teljesülése szükséges. A kölcsönös vonzalom fennállása, amelynek megléte, vagy hiánya már az első találkozáskor eldől. Az egymás közötti kommunikáció és annak minősége, magyarán mindig legyen mondanivalónk a másik számára, tudjunk beszélgetni, és ezt megfelelő módon tenni. Végül a szellemi, érzelmi oldal, amelyek között, ha túl nagy különbségek vannak, akkor a két ember élete párhuzamos síkokon fut, így sohasem fog kapcsolódni egymáshoz. Félreértés ne essék, tökéletes párkapcsolat nincsen, mindenikben vannak hullámvölgyek és jó pillanatok, vagyis folyamatosan dolgozni kell rajtuk, és meg lehet tanulni, hogy ezt miként tegyük.

„Szabad szárnyakat kell hagyni a másiknak, hiszen igazán szeretni csak így érdemes. Amikor nem akarom megkötni, szorítani, ölelésemmel fojtogatni, hanem hagyni, hadd repüljön hozzánk ő, és magától ébredjen rá, hogy velünk, mellettünk érdemes”– fogalmaz a LibriM könyvesüzletben megvásárolható kötet végén a szerző.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások