Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Spontán születés

Spontán születés Kultúra

Csütörtök délután a Köntés Galériában rendhagyó kiállítástérben, rendhagyó festmények között nyitotta meg Becsey Zsuzsa kiállítását Bumbi, alias Bob József marosvásárhelyi képzőművész. A sokoldalú alkotó a lepedővászonra, selyemre festett művek mellett improvizációs koncerttel is elbűvölte a látogatókat.

Az összművészeti alkotások iránt érdeklődő Becsey Zsuzsa grafikus és médiaművész, mesterfokozatú vizuális kommunikációs dizájner, író, szerkesztő és tanár, aki két éve improvizatív zeneműveiben (számuk már a négyezret közelíti) is ugyanazt az utat követi, mint a festményein: azaz nincs koncepció, csak játék a tartalommal és formával, kísérletezés, utazás. Becsey ebbe próbálja bevonni a közönséget is, de igazából önmagát hergeli, ösztökéli minden alkotás által a kinyilatkoztatásra, a megnyilvánulásra, cselekvésre.

A Baby-ball: babaarclenyomatok, avagy lenyomatok a túlpartról című kiállítás keretében kiállított festményeken is a megtestesülésért kiáltó lények, történetek, tartalmak láthatók határon túlról, a tudatalattiból. Huszonkét mű, melyek két hónap gondolati, érzelmi naplójaként vezetnek egy emberi univerzumba. A kiállítás október 2-ig látogatható.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük