Sikeres egybekelés

Mindjárt az elején elárulom, hogy felette furcsa egybekelésről van szó Német-Kányádi Mihály nagyméretű munkájában, amelyben két szomszédos falu, Szentiván és Laborfalva összeházasításáról esik szó bőven, keresve arra is a választ, hogy melyiknek érte meg, s melyiknek volt hátrányos ez a házasság.

A cím árulkodik a tartalomról: Összeházasodott falvak (alcím: Szentivánlaborfalva léte és élete 1900–2000–2020). A szerzőnél jobban talán senki nem ismeri a két település múltját és jelenét, hiszen nyolc és fél évtizedes élete során sok mindent látott és hallott, megfigyelt, elraktározott. Volt is erre lehetősége, mert egyszerű falusi gazdaemberként, majd egyetemet is kijárt községi vezetőként a megye szolgálatában eltöltött évek alatt halmozhatta azokat a tudnivalókat, amelyeket aztán papírra vetett, s igaz, nagy unszolás árán, de mások asztalára is letett.

Tulajdonképpen nem nyúlt vissza részletesen a régmúltba, főleg az utóbbi százhúsz esztendőt bontja ki, de úgy, hogy abban a felbontásban minden és mindenki szerephez jut, ami és aki valamivel kötődik valamelyikhez is a két testvérfaluból, s mint tősgyökeres szentiváni, nem bújik az ujja mögé akkor sem, ha történetesen el kell valakit, valamit marasztalni. „Az utolsó száz esztendő (1900–2020) a falu életében sok eseményt tartogatott, akkor hát miért ne írnám le? Nem törekszem a teljességre, de az igazságra, a valóságra igen.” Nos, ebből a kitételből elindulva halad végig először az egyik, a régebbi, a már 1332-ben a pápai tizedjegyzékben említett Szentiván, majd az oklevélben 1567-ben szereplő Laborfalva történetén, az 1900-ban végbement egybeolvadás után pedig a megszületett nagyközség életén. Érdekes, hiába telt el annyi esztendő a közös sors útján, még ma is gyakran emlegetik külön a két falurészt, s a főleg a régebbi lakosok még mindig tudják, ki volt laborfalvi, és ki szentiváni.

Érdeklődésre tarthat számot az a rész, amelyben a két közösség régmúltjába is belepillant, mert hiszen nem beszélhet a máról a tegnap történései nélkül. És elcsodálkozunk, hogy ez az ezres lélekszámot el nem érő „kétfalu” mennyi neves embert termelt ki magából, országosan számon tartott, sőt irányító szereppel is megbízott személyiségeket, de legalább ugyanolyan fontos az is, ahogyan a gazdatársadalmat magasra emeli. Tetszik, ahogyan a szerző a település gazdasági tündöklését bizonygatja, de nem hallgatja el a gazdasági buktatókat sem, és a virágzó kulturális élet csillogása után megemlíti az iskola leszűkülésének folyamatát is.

Mindenesetre örvendezni van okunk, ha egy-egy helységről ilyen emlékező írások születnek, mert végeredményben azok tudják meggyőzően megvédeni és világgá kiáltani az igazságot, akik annak részesei, kárvallottjai vagy haszonélvezői. Én nagy szeretettel olvastam, és olvasok bele időnként ebbe a könyvbe, és figyelmébe ajánlom nemcsak a szentivánlaborfalviaknak, hanem mindazoknak, akiket a székely falu élete, jelene és múltja érdekel.

Az Uzon községhez tartozó település hajdan két különálló falu volt. Szentivánt és Laborfalvát már 1808-ban összevonták Sepsi-Szentivány néven (1882-ben Bitóval vonták össze), közigazgatásilag 1900 aug. 4-én egyesült, és lett belőle Szentivány-Laborfalva (Szabadi Ernő–Lóránd: Háromszék helységneveinek alakulása…, Pro Minoritate, 2020/ősz). A terület, ahol fekszik, már II. András király 1224-ben kibocsátott kiváltságlevelében előfordul terra Sicolorum terre Sebes néven. Mivel a plébánia a legkorábban benépesített szék területén fekszik, feltételezhetjük, hogy legkésőbb a 13. század végén már állnia kellett kőtemplomának, amely a reformáció idején a reformátusok tulajdona lett.