Felhívás!

Egy film a karantén idejére

Ha már te sem tudod, mit kezdj magaddal ebben az otthonmaradós időszakban, ajánlok egy filmet, a személyes kedvencemet, a 2018-as Zöld könyv – Útmutató az élethez című amerikai drámát. Peter Farrelly ebben a filmjében a tolerancia és rasszizmus problémakörét célozza, amelyhez mi sem passzolna jobban, mint két teljesen különböző karakter.

A 60-es évek elején járunk New Yorkban, ahol Tony (Viggo Mortensen) kidobóként dolgozik egy klubban. Tony Lip egyszerű, ugyanakkor jó lelkű fickó, az a típus, akinek a problémamegoldó készsége kimerül az „előbb ütök, és csak aztán kérdezek” módszerben. Miután munkahelye bezár, elvállalja, hogy egy afroamerikai zongorista, dr. Don Shirley (Mahershala Ali) sofőrje lesz, aki Amerika déli államaiba indul turnézni, oda, ahol a helyiek nem látják szívesen azokat, akiknek más a bőrszíne. Don kifinomult stílusa szöges ellentéte az egykori kidobóember nyers modorának, ám az út során rájönnek, nem is annyira különbözőek. A szűk látókörű fehér férfi idővel megkedveli, sőt barátjának tekinti afroamerikai munkaadóját.

Ebben a témában újszerű ez a film, ugyanis nem csak a kliséket hangoztatják benne, hogy szegény feketéknek mennyire rossz, hanem a felszín helyett sokkal mélyebbre ásnak. Ugyanis itt jobb sorsból indul, intelligensebb és tanultabb az afroamerikai, mint a fehér, ami a hatvanas években egyáltalán nem volt megszokott. Ebből alakul ki a Zöld könyv alapkonfliktusa. Persze nem mehetünk el szó nélkül a színészek mellett sem, a pocakos Mortensen az ízes olasz akcentusával és a kimért Ali a zseniális gesztusaival uralják a vásznat.

Tény, hogy ebben a filmben is megvannak a bevett sémák a rasszizmus szemléltetésére, illetve hamar ki lehet következtetni, hogy hova fog kilyukadni a történet, viszont úgy mossa össze a humort a drámával, hogy nem tud unalmassá válni, végig meg tudja őrizni egyediségét az ebben a témában igencsak telített Hollywoody piacon. A Zöld könyvnek óriási szíve van. Tipikusan olyan alkotás ez, amit szinte végig fülig érő szájjal nézünk, a végére könnybe lábad a szemünk, és el merjük hinni, hogy az emberiség nincs elveszve.

Bartok Barbara

Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.