Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Román verseskötetet írt

Román verseskötetet írt Kultúra

Három éve jelent meg a kovásznai Ignácz Rózsa Irodalmi Klub közbenjárásával a helyi Tóth Mónika első verseskötete Soványít hiányod címmel, pár hete, mint kiderült, újabb kötet látott napvilágot, ezúttal románul, Tu ești roua dimineții címmel, elsősorban a román olvasóközönség számára.
Kérdésünkre a kovásznai alkotó, aki már évek óta rabja a költészetnek, elmondta, hogy azért választotta a román nyelvet a következő kötetének, mert hosszú ideje románul is ír verseket, amelyek az Oglinda Literară című, valamint más folyóiratokban is megjelentek. Nem csak a magyar költőket kedveli, hiszen szívesen olvassa a románokat is, többek közt Mirela Lungu kortárs verseit kedveli. Azt mondja, a múzsái közül kettő is román nemzetiségű. Mindezek függvényében érezte elérkezettnek az időt, hogy románul is megjelenjen a kötete, amiről megjegyezte, hogy a versek nem a három éve napvilágot látott magyar költemények fordításai, hanem teljesen új alkotások. A kötet megjelenését 10 kovásznai személy, magyarok és románok támogatták.
Egyelőre még nem tudja, hogy mikor lesz a kötet bemutatója, a tervek szerint ősszel vagy valamikor jövőben. Eközben pedig már egy második magyar nyelvű versesköteten is dolgozik.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük