Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Román nyelvű könyv jelent meg a székelység történetéről

Román nyelvű könyv jelent meg a székelység történetéről Kultúra

A székelyek rövid története (O scurtă istorie a secuilor) címmel jelent meg román nyelvű könyv a bukaresti Curtea Veche Kiadó gondozásában, a kötet szerzője Hermann Gusztáv Mihály székelyudvarhelyi történész.

Hirdetés
Hirdetés

A szerző az MTI-nek szerdán elmondta, hogy ez az első olyan román közönségnek íródott könyv a székelyek történelméről, amelyet magyar történész írt, és bekerült a román könyvkereskedelembe.

A szerző emlékeztetett, hogy a kiadó már korábban is nyitott a magyar kultúra irányába, hiszen több magyar szépirodalmi alkotást román nyelven adtak ki.  Hermann elmondta: azt a felkérést kapta, hogy írjon a román olvasóközönségnek egy rövid, áttekinthető és könnyen befogadható könyvet a székelyek történelméről. A szerző vállalta, és úgy döntött, hogy eleve románul írja meg. „Az volt az elvárás, hogy olyan könyv szülessen, amely gyorsan képbe hozza a tájékozatlan olvasót” – mondta a szerző. Hozzátette: végiggondolta, melyek azok az időbeli és történésbeli gócpontok, amelyek fémjelzik a székelyek történelmét és ezekre építette fel a szöveget.

A könyv teljes áttekintést nyújt kezdve a térbeli és regionális földrajzi adottságoktól az eredetelméleteken keresztül, középkoron át a legújabb korig, kitérve az autonómia kérdésére is, amely jelenleg még mindig éles vitatéma a román közéletben. „Arra törekedtem, hogy olyan székelység történelmet írjak románul, hogy a román olvasó lehetőleg ne vágja a falhoz az első oldal után, hogy ez megint hazugság és megint az ellenségünkről szól. Ugyanakkor megpróbáltam kimondani olyan dolgokat is, amelyek történelmi tények, és amelyekről a román történetírás nem beszél, vagy esetenként másképpen beszél” – mondta Hermann Gusztáv Mihály.

Az MTI kérdésére kifejtette: sokat köszönhet szerkesztőjének, aki mindig jelezte, ha akár politikai, akár nemzeti önérzet szempontjából valami kényes a románok számára. „Apróbb kompromisszumok voltak, de amit bele akartam írni, azt beleírtam, néhányszor elfogadtam a szerkesztő által javasolt finomabb fogalmazást” – mondta a szerző, aki szerint a román olvasó végre megbízható forrásból tájékozódhat anyanyelvén a székelyekről.

Némethi Barna, a Curtea Veche ügyvezető igazgatója az MTI-nek elmondta: fontosnak tartották, hogy mítosztalanítsák a székelység történelmét, amelyet a román közéletben néha mítoszok, túlzások öveznek. „Fontosnak tartjuk, hogy mindig gondoljuk újra azt, amiről már azt hisszük, hogy tudjuk.

Ez a könyv eléggé tömör ahhoz, hogy segítsen a mítosztalanítás népszerűsítésében” – mondta. Az MTI kérdésére Némethi elmondta: a könyv nem állít fel új hipotézist, hanem megpróbálja szakmaisággal ismertetni a régészeti kutatások eredményeit és a különböző történelmi dokumentumokat. A könyv erőssége az, hogy tömör, átfogú, ugyanakkor jól dokumentált és azokat az elméleteket ajánlja az olvasó figyelmébe, amelyek dokumentálhatók és a legvalószínűbbek a dokumentumok tükrében.

(MTI)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2020. augusztus 22., 12:15
    ÉRTÉKELÉS: 0

    A történelem írás manapság nem megy genetikai archeológia nélkül…ameddig IA Pop és társai nyomják a dák kontinuitást/most már egyre ritkább a római -dák/addig nagy zavar van a fejekben.Mutassanak ki DÁK géneket már valakiben!Bebizonyosodott tudományilag ,hogy 2000 év után NYOMA SE LEHET ennek.Na innen kéne kiindulni…

  • User
    Dátum: 2020. augusztus 24., 13:43
    ÉRTÉKELÉS: 3

    Az este egy olyan könyvet ismertettek a televízióban, amely több mint ötven tráko – dák származású római császárnak állít emléket. Húsz perc nablaty alatt egyetlen név sem hangzott el. Így nem fogom megtudni, kiket ütöttek fel a románok NAGYKÁROLYokká.