Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Régi fehérvasárnapi hagyományok

Régi fehérvasárnapi hagyományok Kultúra

A húsvéti ünnepkör és egyben a fehér hét záró napja fehérvasárnap. Neve onnan származik, hogy a korai kereszténységben a nagyszombaton keresztelt katekumenek, vagyis a keresztelésre előkészülő felnőttek, illetve az első gyónás és áldozás előtt álló ifjak ekkor vetették le fehér ruhájukat. Nevezik kicsi húsvétnak is, néhol mátkázóvasárnapként tartják számon. Azon gyerekek, akiknek előző hétfőn nem jutott piros tojás, most ismét próbálkozhatnak a keresztanyjuknál, ám régen a komálás jelentette e jeles nap igazi kuriózumát.

A komálást nevezték mátkálásnak, vésározásnak is, a kora keresztény keresztelési szokásokig nyúlik vissza. Ez a fiatalok, főleg a lányok jellegzetes, sokszor egész életre szóló barátságkötése, amikor gyakorlatilag megjelölték a majdani keresztszülőket, és ezt szertartásosan tojástál- vagy komatál-cserével pecsételték meg. A moldvai magyarok körében, ahol a szokás huzamosabb ideig fennmaradt, a komatál többnyire hímes vagy piros tojást, süteményt, ritkábban gyümölcsöt, cukorkát és bort tartalmazott, szép kendővel letakarva. Ezt általában kisebb lányok révén juttatták el a kiszemelt barátnőnek mátkáló dal vagy rigmus kíséretében. Székelyföldön radina, komakosár, komatál néven ismerték.

 

Bimbóból lett virág, virágból lett alma,

Eljöttem, hogy öntsem a lányok ruhájába.

Aranyos kislányka, tartsad a ruhádat,

Hogy üresítsem ki tele tarisznyámat.

(Komatál-versike Marosmagyaróról – Kissné Portik Irén gyűjtése)

 

A kiszemelt barátnőnek illett elfogadnia, sőt viszonoznia a gesztust, s egyes vidékeken innentől kezdve mátkának szólították egymást, sőt előfordult, hogy életük végéig magázódtak. „Természetesen jelen voltak egymás életének minden fontos eseményén, például a menyasszony-öltöztetésnél, valamint a menyegzőn első koszorúslányként. Később általában ők lettek egymás gyermekeinek keresztszülei, ezzel egyúttal azt is felvállalták, hogy baj esetén felnevelik árván maradó keresztgyermeküket. A mátkálás emlékére piros tojást adtak keresztfiaiknak húsvétkor a keresztanyák. Némely vidékeken a mátkálás csak egy esztendőre szólt” – írja Gábor Adrienn.

A komázást az egyház 1685-ben betiltotta ugyan, de a nép körében a 20. századig fennmaradt. A moldvai magyaroknál úgy is „unokatestvérré” válhattak a fiatalok, ha fehérvasárnap két piros tojást összeütöttek, miközben következőt mondták egymásnak: „Vére, vére, hótig vére, hótunk után testvér.” Utána az összetört tojások elfogyasztásával szentesítették az „összevásárkodást” – a kifejezés mögött vélhetően a román „verișoară” rejtőzik.

 

Azok a lányok, akiknek unokatestvére nem volt, azok vésárosságot, akiknek barátnője nem volt, azok pedig mátkaságot kötöttek. Ezt követően egymást mátkámnak vagy vésáromnak szólították, és ritkán tették hozzá az illető keresztnevét. A szokás része az is, hogy tudomást szerezzenek arról, hogy ki éli túl társa halálát: „Akinek a tojása elébb összetört, azt mondták, az hal meg elébb.”

Iancu Laura: Jeles napok, ünnepi szokások a moldvai Magyarfaluban (2011)

 

Magyarfalu kapcsán jegyezzük meg, hogy a Szerettől keletre eső csángómagyar településeken a fehérvasárnap előtti hetet tekeres (tekeresz) hétnek nevezik, amikor is nem szabad tyúkot ültetni. Ha mégis megtennénk, a kotlót nem a végleges helyén kell megültetni – oda csak egy hét múlva költöztetjük, hogy „ne tekereseggyék meg a csürke”. Szabófalván a tekeresz szeredát és a tekeresz csütörtököt ráadásul dologtiltó napnak tartják!

Hirdetés
Hirdetés

Visszatérő locsolók

Árapatakon még a második világháború előtt is dívott a legények ama szokása, hogy ezen a napon ismét elmentek a szeretőjükhöz locsolni, ám most már egymagukban. Ekkor pontosan 21 írott tojást kaptak ajándékba, közülük egyet azonban lúd tojt. Ha nem is vették el mind a huszonegyet, azért párat hazavittek magukkal, elsősorban a szimbólumok aprólékos tanulmányozása céljából, de jóslásra is alkalmasnak bizonyultak. Ha ugyanis valamelyik eltörött, abból nagy bajra lehetett következtetni, például a jegyesség vagy a majdani házasság felbomlására; ha elszíntelenedett, az a leendő feleség beteges voltára utalt, ezért a babonásabb legények ilyekor más lány után néztek. Ha csak a szerelem nem bizonyult erősebbnek…

Székelyvarságon a komolyan udvaroló legény, aki húsvéthétfőn nyolc tojást és csütkés zsebkendőt kapott a szeretőjétől, ezt most büszkén a felső kabátzsebébe tűzte, és úgy ment templomba, hogy mindenki láthassa, milyen szintre lépett a kapcsolatuk. Régen a vadasdi gyerekek, ha egy héttel korábban piros tojás nélkül maradtak, most ismét szerencsét próbáltak a keresztanyjuknál, és ha maradt belőle, húsvéti kaláccsal is megkínálták őket. Akkoriban a házi sütemények nem penészedtek meg két-három nap után, mint manapság! A cigányok is tettek még egy kört kis harapnivaló reményében.

A ravai és a szabédi gyerekek jobban jártak: nekik a keresztanyjuk maga vitte el az ajándékot, amennyiben húsvéthétfői kötelezettségének valamilyen okból nem tudott eleget tenni (ez abból állt, hogy a délelőtti istentisztelet után, a templom előtt adták át, illetve Szabédon a délutáni templomozás után személyesen vittek piros tojást el keresztgyermeküknek).

A tojások összeütésének napja

A fehérvasárnap ugyan a katolikusoknál lezárja a húsvéti ünnepkört, de azért a rákövetkező hétfő sem múlt el eseménytelenül a régiek életében. A fentebb említett tojásösszeütés ugyanis más helyeken erre a napra esett, és már a középkorban is virágzott. Egy 1380-as oklevélben minden esetre szerepel a „dies concutionis ovorum”.

A Felső–Maros mentén ütőzésnek vagy tojásütőzésnek, a Nyárád mentén koppantásnak, a Görgény völgyében kokózásnak, Csík-, Gyergyó-, Kászon-, Udvarhelyszéken türkölésnek, Istensegíts székelyeinél kosolásnak, a moldvai csángóknál csokkantásnak, Magyarózdon töröközésnek, Hajdúdorogon cucázásnak nevezték, és folytathatnánk a sort a törekezéssel, csakkozással, koccantással, ütéssel, nyerősdivel, ticcseléssel, kókányozással… „Alkalmával a fiúgyermekek, legények páronként ütögették össze a keresztszülőktől, illetve a locsolásért kapott hímes tojásokat. Amelyiké végül épen maradt, annak mutatott a sors termékeny, hosszú életet. Később aztán versengéssé, a múlt században már nyerészkedő játékká változott ez a szokás” – foglalja össze a lényegét Salamon Eszter.

Fehérvasárnappal  (a reformátusoknál már húsvét második napján) kezdődik a zöldfarsang, amely hagyományosan áldozócsütörtökig, más értelmezések szerint egészen advent első vasárnapjáig tart, tehát a fehér farsangkor hoppon maradt lányok ismét bizakodva leshetik a legények kacsintásait. Bizonyára a székelyvarságiak Bárth János által lejegyzett mondása is erre utal: „A farsangon nem vala lakodalom, de lesz a ződ farsangon. Jó hosszú.”

Címlapfotó: Hétfalusi csángó múzeum (Szabó Katalin)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük